KISS ANNA 1939. január 26., Gyula – 
Sokféle úton közelíthetünk e kagylóhéjba, csigaházba zárt költőlélek, e másik időben bolyongó poéta, varázsszavú költőnő verseihez: megfejteni a titkait teljességükben aligha tudjuk. Amint válogatott írásainak gyűjteményes kötetén a borítóra rajzolt csigaház szimbolikus jelek sokaságát mutatja: csupa rejtély a költő is.
Kiss Anna számára nincs külön képzelt, álmodott és való világ. Egymásra épül, egymásba ömlik minden, amihez ébren vagy a költői látomás révén köze van, köze lehet, s egyszerre él benne az időnek minden kiterjedése is: a költő tehát folyvást úton van. Egy színteret s időt kerülünk csak el, akárcsak ő: a jelent. A most, az itt nem érinti meg Kiss Annát. Csak a teste a huszadik századé: a lelke időtlenül bolyong a mitológiai hét világ, kilenc ég, a pogány néphit alsó-felső-középső világainak valamelyikében. És bolyong a maga s elei múltjában is: szecessziósan színes, amolyan békeidősen régmúlt családi történetekben, a saját gyermekkorának tájait és élményeit felidéző emlékrétegekben. Metaforikus szereplíra Kiss Annáé, olyan poézis, melynek minden mitológiai figurája a lírai én egy-egy alakváltozata, a születéstől a halálig, a kezdettől a végig. „Első mestereim parasztok, iparosemberek, tanítók voltak, akik tudták, hogy a munka teremtés, tudták a jó ízű beszédet, a mindenkori sors felvállalását, vagyis nagyobb hatalmak voltak a halálnál. Azóta sok mindent tanultam, sok mindenkitől, sok fölöslegeset is, de semmi fontosabbat.” Forrás: Cs. Nagy Ibolya írása (Kortárs folyóirat, 2000. okt.-nov., 10.-11. szám)
|
