KISS BENEDEK 1943. március 19., Akasztó – 
Az elérhetetlen föld című antológia (1969) egyik költőjeként, a Kilencek csoport tagjaként indult útjára költészete. Ugyanebben az évben a Költők egymás közt című kötetben is bemutatkozott, és a korabeli kritika máris a legjobb tehetségek közé sorolta. „Érzékszerveimmel is érzem, és fülemmel is hallom, hogy a költészet tavaszi kedve nyargal zöld lovon Kiss Benedek verseiben” - írta róla Juhász Ferenc. Kiss Benedeknek mestere volt a népköltészet, mestere Petőfi, Ady, József Attila, a kortársak közül Juhász Ferenc és Nagy László, mégis már kezdetben megtalálta saját hangját. Inkább csak szemléletmódjában, ars poeticája általános jegyeiben követte példaképeit, ahhoz a hagyományhoz kötődve, amely küldetésnek is tekinti a költészetet, a közösség szolgálatát. „Portáján” mindig rend van. Kívül is, belül is. Rend a barátság tisztaságában, a hitvesi szerelemben, az elkerülhetetlen halálra készülődésben, az Úrral folytatott társalgásaiban. Ennek a rendnek a lényege pedig mindaz, amit verse a megtapasztalt egészből visszasugároz: a szeretet. Nem véletlenül, hiszen otthon lenni a világban, s eközben ellenállni az embert rontó szeleknek is csak az tud, aki eldúdolni képes a világharmónia félreérthetetlen dallamjeleit. Otthon vagyok – mondja ki megfellebbezhetetlenül egyik verscíme. Kimondhatja, mert kevesen vannak nála hitelesebben otthon a teremtett világban, természeti környezetben, emberi mivoltukban, a hazában. Egy büszke ember, aki megöregedve, betegségekkel küszködőn, de töretlen öntudattal vallhatja, hogy ő is adott hozzá valamit ennek a jóságra és szépségre nagyon is rászorult világnak lakhatóbbá tételéhez. Nem is keveset. Forrás: Kemsei István és Vasy Géza írásaiból
|
