KORMOS ISTVÁN 1923. október 28., Mosonszentmiklós – 1977. október 6., Budapest 
Egy garabonciás jár köztünk. Felleghajtójával szelet kavar, sárga esőt hoz, megállítja röptében a hollót, magához kezesíti a vizeket, a napot, a holdat, medvévé, sárkánnyá varázsolja a cséplőgépet, füttyögni tanítja a csukát, két lábon mélázó nyulak közt furulyál. Kormos költészetének egyik titka, hogy mindenütt otthon van a világban, nyájasan komázik, parolázik lakóival, de szavaiban, mozdulataiban mindig ott lappang a hajdani gazdátlan-apátlan-anyátlan kiskölyök. Talán ezért szereti viszont a világ is. Ez a minden ízében földi költő erőfeszítés nélkül rúgja el magát a földtől, de legmagasabb hangjai is megmaradnak a föld természetes vonzásában. Minek óvatoskodni? Tegyük közhírré nyugodt lélekkel, hogy Kormos István a dalnak, a chansonnak csak Apollinaire-hez, József Attilához, Weöres Sándorhoz fogható mestere. Forrás: Lator László Vázlat Kormos Istvánról című cikke (Tiszatáj, 1974/4. szám)
|
