PILINSZKY JÁNOS 1921. november 27., Budapest – 1981. május 27., Budapest 
„Költő vagyok és katolikus” – vallotta magáról.
Különös és megragadó személyiség volt. Esendőségében is ember. Nagy feszültséget hordozott magában, nagy ellentétek, szélsőségek fértek meg egyéniségében. Hol kétségbeesett, hol rajongásig lelkesült, hol euforikusan boldog volt, hol fájdalmasan sírt, hol repeső örömöt érzett. Élet és halál, születés és elmúlás számára mérhetetlenül közel esett egymáshoz. Élete mindvégig a halál lehetőségének közelségében telt el. Pilinszky János költői életműve, a mintegy kétszázhúsz vers egyetlen karcsú kötetben elfér. Prózai művei, publicisztikája, színpadi művei, filmnovellája és szépprózai írásai sem töltenek meg többet két kötetnél. Elegendő mennyiség, belépőjegy ez a halhatatlanságra? A legtöbb költő sorsa életével és pályájával véget ér. Bármily fájdalmas ez, kérlelhetetlenül így van. Csak az egészen kivételes életművek alkotói részesülnek az utókor figyelmében. Sőt! Az ő valódi, „második” életük haláluk után kezdődik. Amikor egyszerre minden fontossá válik, ami velük történt, ami nevükhöz fűződik, ami életművük része és tartozéka. A nagy alkotók haláluk után is foglalkoztatnak, nyugtalanítanak bennünket, legendává magasodnak. Pilinszky korán halt meg, tervekkel, elképzelésekkel tele. De maga mondta, „Ahogy nincs befejezett élet, befejezett életmű sincsen. Mindkettőre egyedül a halál rakhat tetőt.” Ma már Pilinszky „házáról” is elmondhatjuk: tetőt rakott rá a halál. Forrás: Tüskés Tibor Pilinszky János című könyve (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1986)
|
