RAFFAI SAROLTA 1930. május 23., Kecel – 1989. szeptember 22., Kalocsa 
Raffai Sarolta a Hetek-csoport legtöbb műfajjal megpróbálkozó, kísérletező hajlamú írója. Versekkel kezdte pályáját. A Részeg virágzás (1966) egy vidéken – falun, tanyán – élő tanítónő élményvilágát foglalja versekbe. A lírai hős átéli a kínzó bezártságot, magárautaltságot, a környezettel adott megkötöttségeket, a nagyra néző igény és a megbéklyózó körülmények konfliktusát. Ezen az élethelyzeten belül kivált az asszonysors élményei indítják hiteles-szép vallomásokra. Verseiben a vallomásos hangnemmel póztalan nyíltság, szenvedélyes őszinteség párosul. Versei mellett neki sikerült regénnyel is országos ismertségre szert tennie. Az Egyszál magam belerobbant etikai lázadásával a korabeli langyvizű közérzetbe. Amikor minden személyes válságot, hatalmi erőszakot az erőltetett nyugalom álorcájával próbálták elfedni, Raffai könyve belesikoltott ebbe a csendbe. Drámai erővel mondta ki: hazug a látszat, nyugtalan a nyugalom. Hatása olyan átütő erejű lett, hogy nem lehetett az író személyét sem megkerülni. Későbbi korai összeomlása is ebből következett. Az író tudata mindvégig az ellenzékiséget érlelte önmagában. Közben közéleti funkciói – képviselőség, parlamenti alelnökség, múzeumi főigazgatóság – megterhelték lelkiismeretét. A hatalomról mindig úgy beszélt, hogy azok. De nem vette észre, hogy már ő is azok közé tartozik. Ez a tudatbeli kettősség egészségét is felőrölte. Későn, súlyos betegen vonta le csak a következtetéseket. Szimbolikusan a varsói puccs másnapján, amikor kiszavazták az írószövetség választmányából. Ekkor megszakított minden közösséget a hatalommal, de erejéből már csak annyira tellett, hogy visszavonultan készüljön fel betegsége végkifejletére. Tragikus sorsa ellenére utókora fel kell hogy figyeljen az általa megfogalmazott jajkiáltásokra, nemcsak történelmi tettként, hanem poétikai értékként is megmaradó legfontosabb írásaira. Forrás: Kabdebó Lóránt (Napút 1999/10. – Művészkönyv 2000)
|
