REMÉNYIK SÁNDOR 1890. augusztus 30., Kolozsvár – 1941. október 24., Kolozsvár 
Az úgynevezett „helikoni triász” - Áprily Lajos és Tompa László mellett - Reményik Sándor a 20. század egyik legmeghatározóbb egyénisége volt. Életművének jellegére és jelentőségére nézve legtalálóbb Németh Lászlónak az a mondata, amely szerint van nagyobb költője Erdélynek, mint ő, s mégis ő az erdélyi költő. Verseiben gyakran fogalmazódik meg az érzékeny ember magánya, a legnemesebb értelemben vett patriotizmus, a pátoszmentes humanizmus, az erdélyi kultúra, történelem, a magyar nyelv messzemenő tisztelete, az ahhoz való hűséges kötődés és nem utolsó sorban az érett, töprengő, mélyen hívő vallásos érzület. A kolozsvári Reményik Sándor is azok közé tartozott, akiről a hivatalos irodalom nem beszélt. A „bűne” csupán az volt, hogy egész életét, költészetét áthatotta a magyarság kompromisszumot nem ismerő szeretete. A Trianonnál szentesített gyalázat kiváltotta keserűség és fájdalom kimondottan vagy kimondatlanul szinte minden versében ott van. A nemzet élő lelkiismerete volt. Erdély román megszállása után az ottani magyarságra rázúdult a kisebbségi lét megannyi gondja és megaláztatása. A szomorú valóság rögzítésén túl lírájával reményt, bizakodást is tudott önteni sorstársaiba. Azért érezzük őt annyira közelinek magunkhoz, mert gondolatai teljes egészében érvényesek voltak és a mai napig is érvényesek a kisebbségi sorban élő határon túli magyarságra is. Forrás: Internet
|
