TŰZ TAMÁS 1916. április 18., Győr – 1992. április 7., Hamilton 
Tűz Tamás kétségkívül a nyugati magyar irodalom egyik legjelentősebb költője. Sokoldalú és kiforrott alkotó, aki a Nyugat harmadik nemzedékétől örökölt hajlékony és gazdag formakultúráját fokozatosan továbbfejlesztve, az elmúlt két-három évtized során a különféle költői irányzatok, avantgárd törekvések eredményeit bátran átvéve és hasznosítva alakította ki saját stílusát, a hagyományos verseléstől a szürrealista, szimultanista és más irányú verselésig ívelő lírikusi módszerét. Tematikailag is rendkívül változatos és sokrétű Tűz Tamás költői világa. Az isteni természet titkait fürkésző, a krisztusi példa tanulságait mérlegelő, az örök életre, megváltásra és kegyelemre sóvárgó versei mellett ott sorakoznak azok is, melyekben hitelesen és meggyőzően ábrázolja a hétköznapi élet sokszínűségét, ellentmondásos korunk dilemmáit, kételyeit és reményeit, történetiségbe ágyazott emberi viszonyaink felemás mivoltát, fölemelő nagyságát. Pap létére nemegyszer meglepő nyíltsággal beszél a szerelemről, megfogalmazva a férfi és a nő érzelmi kapcsolatának minden gyötrelmes kínját, esendő gyarlóságát, tisztító örömét, gyöngédségét, fájdalmas és veszendő szépségét. Az emberi teljesség megragadását célzó, gondolatilag igényes, árnyalt és érzékletes lírája kivívta számára az olvasók megbecsülését. Forrás: Szakolczay Lajos előszava a Hét sóhaj a hegyen című kötet borítóján (Magvető, 1987)
|
