A Tücsökkar egy tavaszi fellépés során találkozott Várhelyi Zoltánnal, a szombathelyi ODT megálmodójával, aki aztán meghívta a kis csapatot a találkozóra. Különleges esemény volt ez a kis muzsikusok életében. Nyár lévén, úgy illő, hogy a gyermek iskolát és tanulást felejtve, játékkal, strandolással töltse a napfényes napokat. Ezzel szemben 13 kis- és nagyleány és egy gitáros fiú a művelődési házból (zsúfolt nyári programjai közepette is) júliusban hetente kétszer hangszerekkel és kottákkal felszerelkezve próbálni indult a művelődési házba. Hihetetlen akarással, kitartással, összpontosítással készültek a megmérettetésre. Öröm volt velük dolgozni.

   Öröm volt az is, hogy olyan kis barátokkal énekelhettünk együtt, akik már nem tagjai iskolánknak. Többen közülük elballagtak már, ám mi erre az alkalomra meghívtuk őket, és ők visszajöttek közénk. A július a próbákkal gyorsan eltelt, elérkezett a fellépés napja. Az izgalom óriási volt, hiszen – bár már mondhatni, rutinos kis csapat vagyunk – ilyen hozzáértő közönség előtt azonban még soha nem énekeltünk. Csodálatos élmény volt. Olyan emberekkel találkozhattunk itt, akik nagyon hasonlóak hozzánk. Olyan embereknek zenélhettünk, akik értik és szeretik azokat a verseket, amelyeket mi is szeretünk. Olyan emberek is meghallgattak minket, akiktől rengeteget kaptunk. Verseket, dallamokat...

   Július 26-án az ODT megnyitóján álltunk színpadra először, majd 28-án a gálán ugyanazzal a műsorral ismét lehetőséget kaptunk a bemutatkozásra. A különbség csupán a gitárosok személyében volt. Első alkalommal Nagy László, másodszor pedig új barátaink, a Capito Gitárklub tagjai kísértek minket. Mindkét napon vacsorával fogadtak minket, és hihetetlen szeretettel. Szombatra, a második előadásra már elszállt aggodalmunk is, hiszen kicsit már belaktuk a színpadot, kicsit már felszabadultabban énekeltünk, és nem bújtunk el zavartan a mikrofonok és kottaállványok mögé. Megszólalt a furulya, a fuvola, ahogyan kell, és a vonó sem remegett már a kézben.

   Ennyi elismerést, biztatást, mint az ODT-n, még soha nem kaptunk. Várhelyi Zoli, a Hangraforgó Együttes (F. Sipos Bea és Faggyas László) Győrből, a D-műszak együttes tagjai (Bodroghalmi László és Novák Zoltán) Paksról-Sátoraljaújhelyről, és még sokan mások – ők mindannyian már az első találkozás után nagy-nagy szeretettel, igaz barátsággal fordultak hozzánk. Ők voltak azok, akik vették a fáradságot, leültek közénk, és szakmai tanácsokkal láttak el minket. Hiszen mi nem csak énekelni mentünk az ODT-re, hanem tanulni is. Tőlük igazán sokat tanultunk.

   Bár az ODT eltelt, a nyár is tovaszállt, mégis: még ma is, nap mint nap érkeznek levelek elektronikus postaládáinkba. Új barátaink mintha sejtenék, hogy ennek a kis csapatnak bizony óriási biztatásra van szüksége. A mai kor szelleme úgy tűnik, nekünk sem kedvez. Kevesen vagyunk, és gyakran széllel szemben kell harcolnunk. Ahogyan ODT-s műsorunkon a büki részvételi arány is mutatta – hiszen Bükről mindössze két ember volt kíváncsi a produkciónkra –, sokszor érdektelenségbe ütközünk.

   Pedig mi a várost és iskolánkat is képviseltük. Minket büszkeséggel tölt el, hogy részesei lehettünk egy országos jelentőségű, színvonalas programnak. Gyerekként, a felnőttek között. Rajtunk kívül gyerekek ugyanis nem léptek az ODT színpadára. És azon a szombathelyi színpadon nem szombathelyi gyerekek, hanem mi, bükiek énekeltünk. Mi büszkék vagyunk erre.

   Akik részesei voltak az ODT-s Tücsökzenének:
   Csonka Nóra, Gulyás Júlia, Harasztovics Mónika, Marton Viktória, Molnár Ramóna, Molnár Vivien, Moór Dalma, Nagy Anna, Németh Szidónia, Szárnyas Krisztina, Szele Franciska, Takács Kata, Varga Bernadett.
   Akik velünk zenéltek: Nagy László, Nagy Judit, Várhelyi Zoltán és a Capito Gitárklub tagjai.


Bogdán Krisztina, a büki Tücsökkar vezetője,
a cikk megjelent a Büki Újság 2007. szeptemberi számában