Dinnyés József írása    

   A régi szép időkben megegyeztem egy Művelődési Ház népművelőjével, hogy mikor és melyik előadást tartsam meg. Az Országos Rendező Iroda által kiadott Működési Engedély alapján engedélyezett tiszteletdíjamról is megállapodtunk. Ezek után a népművelő egy négylapos műsorengedélyezéssel elindította a szabadság lavináját.

   A négy lap közös hátulján a leendő előadás műsorszámait kellett feltüntetni. Csak azok a műsorszámok kerülhettek fel erre az oldalra, amelyeket a Táncdal- és Sanzonbizottság engedélyezett, azaz 8-10 magyar művész és megbízható ember kézjegyével ellátott szerzemény, amelyeknek alapján feltételezhető, hogy nem szocializmusellenes a mű.

   A népművelő ezek után a négylapos műsorengedélyezés első oldalának felső negyedébe beírta az előadás helyszínét, időpontját, szereplőjét. A négy lap egyike a Művelődési Ház tulajdona lesz, ha minden aláírás a helyére kerül!

   A másik lap a Helyi Tanács Művelődési osztályán helyeztetett el.

   A harmadik példányt a Szerzői Jogvédő Hivatal kapta meg. A feltüntetett műsorszámokat ellenőrizte, hogy a fontos emberek által - közülük többen Kossuth-díjat kaptak - ellenjegyzett művek legyenek. Egy csekk és kísérőlevél társaságában a szerzői jogdíj befizetéséről értesítette a rendező szervet. A jogdíj nagysága függ - mind a mai napig - a belépődíj nagyságától és a megvásárolt jegyek számától, a meghirdetett terem nagyságától.

   A negyedik lap alsó negyedét kitöltő szerv a helyi Rendőrség kulturális ügyeivel foglalkozó előadó igazolta, hogy tudomásul vétetik az előadás és ők bizony ehhez hozzá is járulnak.

   Ez az utolsó lap, amelyiket mindegyik szerv ellenjegyzett, került vissza a rendszerető művelődési alkalmazotthoz és értesíthette a művészt, hogy kezdődhet az előadás. A Tanács hozzájárult, hogy a költségvetésből kifizethető a tiszteletdíj, szedhető a belépődíj, a plakát kiragasztásához is hozzájárult. A Szerzői Jogvédő Hivatal engedélye nyomán számolta a bevételt és árulta a jegyeket és gondoskodott arról, hogy abban a teremben legyen az előadás, ahova tervezte. A Rendőrség néha járőreivel ellenőriztette a rendet.


   Kezdődhet a koncert


   Az előadás előkészítése ilyen volt. Nem szerette senki. Ahogy lehetett úgy kerülte mindenki. Természetes, hogy a legkönnyebb megoldást kereste a normális népművelő. Az éves munkatervében az előadást már betervezte, igyekezett olyan előadókat meghívni, akik egy éven belül még a felszínen lesznek és érdemes velük megegyezni.

   A fellépő művész ismertsége a négylapos műsorengedélyezési aláírás-fontoskodást mellőzhetővé tette. A rendőr szívesen fecsegett az országos hírű művésszel, a tanácsi dolgozó elmondhatta, hogy pertut ivott az öltözőben, vagy a „művház” irodájában a vendéggel. Csak a Szerzői Jogvédő Hivatal maradt árva. A művész is boldog volt, mert ha volt benne egy kis tartás, ilyenkor többet és mást is tudott adni a megjelenteknek, a fizető nézőknek.

   A Szerzői Jogvédő Hivatal, mint annyi más országos szervezet, hogy érvényesíthesse jogkörét, utaztatta alkalmazottait, hogy ellenőriztesse velük a jogdíjfizetést. Kitöltetlen bejelentő lapokat lobogtattak és utalványokat küldött a Hivatal, hogy fizessenek a rendező szervek.

   Az előadók többsége olyan műsorszámokat mutatott be, amelyeket ők írtak, ezért a jogdíjra nem gondoltak. Ha régi, külföldi műveket adtak elő, akkor a nagyon messze élő művészek jogdíjaira sem vetettek figyelmet. Nagyon kevés olyan sztár volt, akinek a figyelme kiterjedt volna a szerzői jogdíjak kifizettetésére.

   Akinek volt egy kis takargatni valója, például a Táncdal- és Sanzonbizottság engedélye nélküli műsorszámok előadása, vagy olyan jelenetek, mondatok, amit a szocialista kultúra nehezen viselt, akkor kerülte a rendszer négylapos kiszolgálását. Akiknek sok kifogásolni való volt a műsorában, azok népszerűek voltak kicsiny hazánkban. Tehát a népszerűség a bürokratikus ügyintézést eltörölte. Engedetlen irodisták a népszerű művész előadása előtt és után elmondhatták, hogy részük volt egy nagyszerű program életre hívásában. A rendszerváltás után már ellenállásként értékelték az engedélytelenségek rendezvényeit.

   Így került politikai megítélés alá a Szerzői Jogvédő Hivatal. A Tanácsi rendszer, a Rendőrség kulturális ügyintézése, a Táncdal- és Sanzonbizottság tevékenysége beárnyékolta a zeneszerzők, költők, hangszerelők, dramaturgok, koreográfusok és más alkotóművészek jogi képviseletét gyakorló Szerzői Jogvédő Hivatalt. Lejáratta, háttérbe szorította munkáját.


   Jogvédelem


   A jogvédelemre szükség van. Mindegy, milyen rend uralkodik, tolvajok mindig lesznek. Az erőszak a szellemi életben jelen van.

   Ez volt a múlt. A jelenvaló ARTISJUS élete ezért nehéz. A jogvédelem a politikai hatalomtól ma nem moszkvai politikusok támogatását élvezi, hanem jogászok és közgazdászok racionális javaslatait fogadtatja el. Védenceinek, így nekem is, ennek örülnünk kellene.

   Más a jelen. Megvédenek, ha bármilyen nehéz azt elviselni! A koncertek belépőjegyeibe, a könyvek, hanghordozók, művészeti alkotások árába kalkulált jogdíj megilleti a művészt, aki műtermekben, stúdiókban álmodik egy műalkotásról. Ezeknek az előadóművészeknek és alkotó művészeknek a jogvédelmét, azaz tiszteletdíját takarékoskodják el azok a műsorrendezők, akik az ARTISJUS pénzben meghatározott jogvédelmét kikerülik. A jogdíjakat is megfizető fogyasztó nem tudja, hogy miért olyan drága a jegy, a kiadvány.

   Ebben a drágaságban benne van minden. A papír, a plakát, a terembér, a villanyszámla, a fűtési díj, a telefon, a fellépti díj, az áfák sokasága, a szervezői díj, a szállítási- és utaztatási költség, a társadalombiztosítás és természetesen a jogdíj is. Szeretne mindenki pénzt kapni valami olyan után, amiről talán azt sem tudja, hogy mi az, miről szól, mit mond kicsiknek vagy nagyoknak, használ-e az igényesnek, segít-e az elesettnek. Ez biztos így van jól. Kapja meg mindenki a neki járó összeget munkájáért, szolgáltatásáért.

   De... a kivételező de: vannak olyan emberek, akik szeretnék a szabadság olyan méretű és minőségű gyakorlatát folytatni, amely nem tűri a jogászok és közgazdászok racionalista uralmát. Az alkotóművész, ha csupán tanítói szándékkal, kutatási feladatként szeretné megmutatni művét, megismertetni az állampolgárral az alkotást, azaz a megismerés és megismertetés szabadságát szeretné gyakorolni, jogsértés nélkül nem teheti. Nincs ma Magyarországon olyan lehetőség, hogy valaki jogsértés nélkül megismertessen műalkotást a közönséggel. Lassan olyan méretű lesz a jog és törvények uralma, hogy még kirakatot sem nézhetünk belépődíj nélkül, ami természetesen tartalmazni fogja a belekerülési költségeket, a maga után vonható pénzbeli tartalmakkal együtt.

   A kormányt lehet sértegetni az ilyen méretű rendelethalmaz ellen, de nem érdemes. Jön egy újabb párt és a hozzátartozó kormány az érthetetlen rendeleteivel, ott folytatódik minden, ahol abbamaradt. Az állampolgár szabadságjogait kell az állampolgárnak megismerni, gyakorolni, és érvényt szerezni céljainak. Az alapvető jogokat a joggyakorlónak és a törvények, rendeletek alkotóinak egyeztetések után naponta tudatosítania, népszerűsítenie kell, hogy mindenki felismerje céljait a világban.


Forrás: Dinnyés József honlapja