Kercsmár Zsolt énekmondóval Pulay Éva beszélget     

   Kercsmár Zsolt 1970-ben született Tatabányán. Akárcsak jómagam. Szép napokat töltöttünk együtt középiskolás korunkban szülővárosunkban. Majd jöttek az egyetemi évek, a régi társaság a szélrózsa minden irányába szétszéledt.

   Hosszú ideig nem hallottunk egymásról. Aztán pár évvel ezelőtt a gödöllői piacon egyszer csak újra találkoztunk. Akkor tudtam meg, Zsolt Gödöllőre költözött családjával. Végre egy „földi” ebben a Tatabányától 90 km-re lévő városban… Hosszabban egy vonatúton tudtunk beszélgetni egymással; ámultam-bámultam, mi minden fér egy ilyen fiatalember életébe. Ekkor hívtam meg Zsoltot az isaszegi Alemany Erzsébet Segítő Házba, hogy idén március 15-én tartson egy kis tavaszváró ünnepi koncertet ápolóotthonban lakó idős lakóinknak és a fogyatékosok napközijébe járó fiataljainknak. A műsor remekül sikerült. Dalaiból sugárzott a szeretet és humanizmus. Úgy éreztem, ezt az embert mindenkinek meg kell ismernie. E kellemes beszélgetésre a Gödöllői Királyi Kastély parkjának árnyas fái alatt kerítettünk sort.

   - Honnan indultak el azok a szálak, melyek idővel egybefonódtak, és mai életed, művészeted részét képezik?

   - Első zenei élményeim 8 évvel idősebb bátyámhoz kötődnek, aki akkor egy tatabányai rockegyüttes szólógitárosa volt. Az első akkordokat tőle tanultam ötödikes koromban. Zeneelméletet és összhangzattant könyvekből, énekelni viszont egyetemista koromban a híres dzsesszzenész, Berki Tamás által a Pesti Vigadóban működtetett magániskolában tanultam. A költészettel egy életre az olvasótáborokban jegyeztem el magam. Ezek a táborok 10-11 éves koromtól a mai napig meghatározó élményt jelentenek. Minden problémára nyitottan gondolkodó emberek foglalkoztak velünk, tartottak előadásokat irodalomról, zenéről, csillagászatról, hitről, általános emberi erkölcsről, A sok tudás és tapasztalat átadása mellett próbáltak rávilágítani arra. hogy a minket körülvevő világ nem egészen olyan, mint ahogy azt velünk akkor (a 80-as években) el akarták hitetni. Ratkó József, Nagy Gáspár, Czakó Gábor, Buda Ferenc, Zombori Ottó. Kocsis István, Kamarás István fémjelezték ezeket az általános és középiskolásoknak tartott olvasótáborokat, amiknek később magam is szervezőjévé váltam. Itt találkoztam először a klasszikus és kortárs magyar irodalom legértékesebb alkotásaival és alkotóival.

   Középiskolás koromban aztán e két művészeti ág, a zene és a költészet összeért bennem: ráérezve a versekben rejlő dallamokra, megszülettek első megzenésített verseim. Elsőként Weöres Sándor és József Attila költeményeit zenésítettem meg, a hangszerelésben bátyámtól kaptam segítséget. Jelentős állomása volt kezdő énekmondói pályafutásomnak a Komáromban középiskolás diákoknak megtartott énekverseny, melyet egy megzenésített Ady-verssel nyertem meg, majd nem sokkal rá az Országos Diák Napok dalostalálkozójának első helyezése, aminek jutalma az Operett Színházban megtartott gálaműsor finálé-dalának eléneklése volt.

   Nagy költőink verseinek olvasásától és megzenésítésétől egyenes, bár kétségtelenül „zsákút” vitt saját versek írásáig és azok megzenésítéséig. Ezeket a műveket aztán a budapesti Kolibri Pinceszínházban adhattam elő 1996-ban.

   - Úgy tűnik, autodidakta módon lettél előadóművész. Voltak-e mégis olyan tanulmányaid, melyek hozzásegítettek ahhoz, hogy ilyen remek előadásokat tudjál tartani kicsiknek-nagyoknak egyaránt?

   - Ki tudja megmondani, hogy egy ember mikor és milyen módon válik azzá, amit ma a szintén homályos megfogalmazású „előadóművészet” jelent? Egy bizonyos, a művészet nem gyorstalpaló tanfolyamon megszerzett bizonytalan életérzés. Én 1995-től két éven keresztül minden hétvégén versmondást és éneklést tanítottam Földessy Margit Színistúdiójában a kicsi és a legkisebb korosztálynak. Sok drámapedagógiai és színházi alapmódszert alkalmaztunk munkánk során, elsősorban Montágh Imre gyakorlataira támaszkodva. A tanítás mellett azonban más téren én is rengeteget tanultam: megismerkedtem a műsorszerkesztés alapelveivel. Megtanultam, hogy egy műsor akkor jó, ha vannak keretei, van íve, mely kiemeli a műsor során előadott darab vagy zene tartalmi és formai elemeit. Egy jó műsor olyan, mint egy fraktál, minden apró részlete tartalmazza a nagy egész mondanivalóját, de mégis átlátható és világos. Mindezek mellett magyartanár és drámapedagógus feleségem sokat segít mind a versek kiválasztásában, mind a műsorok ívének kialakításában.

   - Rengeteget dolgoztál a közösségfejlesztés területén. Kérlek, mesélj erről!

   - Nevezhetjük közösségfejlesztésnek, valójában közösségteremtés, még pontosabban Karácsony Sándor szavaival a társas együttlét köreinek kialakítása területén dolgozhattam sokak társaságában. A történet a kamasz koromban oly fontos olvasótáborokig nyúlik vissza. Ezek a táborok a rendszerváltás után céljukat részben elérve átalakultak. A mozgalom mozgatórugóinak számító emberek viszont nem akarták, hogy az itt felhalmozódott értékek szétszóródjanak, ezért az egyesülési törvény adta lehelőséget kihasználva Ratkó József költő vezetésével 1989-ben Nagykálló-Harangodon megalakították a Magyar Garabonciás Szövetséget azzal a céllal, hogy önállóan szervezzék és teremtsék meg táborpedagógiai elképzeléseiket.

   A módszer kidolgozásában és terjesztésében én is tevékenyen részt vettem. A felkarolt táborpedagógiai módszer alkalmas mindenféle érték és tudás közvetítésére. Megtanultuk és tanítjuk: hogyan lehet művészetet, kultúrát, természettudományt közvetíteni egy tábor keretein belül. Egy fontos szempont vezérli a Szövetséget: az értékek közvetítése mindig az egyetemes (történelmi, erkölcsi, emberi) Igazság mentén történjék. Ennek szerves része, hogy a táborban minden igazi, tehát nem „olyan, mintha”, hanem tényleg „olyan”. Például a Lakiteleki Népfőiskolán lakodalmi népszokások megismerésére szerveztünk tábort, ahol igazi volt a fiúk és lányok ismerkedésének helyszíne, a fonó, de igazi volt a lakodalmas ebéd, meg persze a lakodalmas zene is. Ez része az úgynevezett élménypedagógiának, hiszen ebben a táborban hasonló táborokat szervező pedagógusok vettek részt, akik ily módon a saját bőrükön tapasztalhatták meg ezt a fajta tudásátadást. Napjainkban a résztvevők évről-évre körülbelül 150 táborban ismerkednek meg természeti, társadalmi környezetünk alapvető problémáival, az emberi élet társas-közösségi élményeivel. A táborozás során általában egy alaptéma köré csoportosulnak a tábori együttlétek, legyen az valamely költő, író, tudós életműve, netán történelmi-művészeti korszakok időtengelye, illetve valamilyen természeti változás vagy a néphagyomány jeles fordulópontjai.

   Jómagam, aki elkötelezett híve vagyok a módszernek, 2001 és 2003 között elnöke voltam a Magyar Garabonciás Szövetségnek.

   - Egészen egyedülálló szellemiséget és pedagógiai módszert képvisel a Szövetség. Lehet-e ebben a munkában tovább építkezni?

   - A Szövetség megvalósításra váró tervei között szerepel egy európai oktatási-nevelési központ, az ún. „Corvincum” létrehozása. Itt nemzetközi szinten folyna a leendő és a már gyakorló pedagógusoknak az általunk képviselt értékközvetítési szemlélet és módszer átadása. Az itt megtanultakat mindenki hazavihetné. és saját hazájában - saját viszonyai között - alkalmazhatná. Nagy álom, jó volna, ha egyelőre a Kárpát-medencében működhetne.

   Szeretnénk, ha a táborpedagógiai módszer tanítása egyszer beépülhetne a hazai pedagógiai főiskolák és egyetemek órarendjébe is.

   - Úgy tudom, másik típusú, inkább természettudományokkal foglalkozó táborok létrehozásában is tevékenyen részt vettél.

   - Mivel az ELTE geológia szakára jártam, tanulmányaim inkább a természettudományok, a geológia és hobbi szinten a csillagászat felé vittek. Egyetemista koromban a Göncöl Alapítvány által szervezett természetmegismerő Süni táborokban éjszakánként csillagászkodtam a gyerekekkel. Az eleinte szinte kizárólag természettudományokat oktató „sünis” pedagógusokban és oktatókban fogalmazódott meg a gondolat: valamely témát úgy kellene körüljárni, hogy abban mind a humán, mind a reál megközelítés helyet kaphasson. 1993-ban megalakult a Mályvatanya Alapítvány azzal a céllal, hogy egy olyan tábortípust hozzon létre, amely a hagyományosan külön létező természetismereti és olvasótáborok módszereit ötvözi. Ezek a mályvatanyás táborok igazi nomád táborok voltak. 10 napra elvonultunk a civilizációtól. Patakban fürödtünk, húsmentes ételeket főztünk a magunk készítette, földbe süllyesztett tűzhelyen. Minden figyelmünket a természet és a kiválasztott téma felé irányítottuk. Egyik legcsodálatosabb mályvatanyás középiskolás táborunkat Weöres Sándor: A teljesség felé című műve köré fűztük fel, ami nagyszerű példája volt, hogy a természet miként fogadja vissza a tőle egyre elszakadó embert. Persze ehhez Weöres Sándor is kellett. Ezek a táborok mintegy előfutárai voltak a ma oly népszerű (és már tanrendbe is iktatott) erdei iskoláknak.

   - Egészen elkanyarodtunk életed egyik fő vonulatától, a zenétől. Volt-e valami hatással ez a közösségteremtő munka, a táborszervezés zenei munkásságodra?

   - A garabonciás éveknek lett egy, az egész életemre kiható nagyon fontos hozadéka. Az egyik olvasótáborban megalakult a Garabonciás Trió. A trió eleinte csupán alkalmi együttes (session group) volt, mely csupán a tábor kiválasztott témájának hiteles feldolgozását hivatott segíteni. Feladatul kaptuk reggel 9-kor, hogy Weöres: A teljesség felé című művének néhány részletét délután 2-kor megzenésítve adjuk elő a táborlakóknak…

   Ebből az alkalmi találkozásból aztán egy hosszú, a mai napig tartó együttműködés lett. A két népzenésszel, Vladár Károllyal és Székely Tiborral 1998-tóI folyamatosan járjuk az országot, mintegy 400 fellépést tudhatunk a hátunk mögött.

Könyvtárakban, művelődési házakban, táborokban adunk elő megzenésített verseket gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

   - A két népzenésszel való találkozás befolyásolta-e saját stílusodat, zenei repertoárodat?

   - Természetesen. Új színt kaptak gondolataim, zenéim azzal, hogy mindinkább a népzene felé fordultam. Főként az ősi csángó zene világa ragadta meg képzeletemet. A mostanában született vers-megzenésítéseimben is igyekszem elrejteni ezt az ősi dallamvilágot.

   A magyar múltba való visszanyúlás másik hozadéka a históriás énekek megismerése, azaz Tinódi és Balassi zenei világának felfedezése. A Balassi-feldolgozásokból és kortárs költők verseiből összeállított, régi korokat idéző, de mégis a ma emberének szóló műsoromnak igen nagy sikere volt országszerte, együtt léptem fel a Kalákával, Katái Zoltánnal, Dinnyés Jóskával és hazánk nagy mesemondójával, Berecz Andrással is.

   Zeném egy másik új vonulata az énekes egyházi zene. Ennek tanulmányozása kapcsán ismertem fel, hogy a zsoltárok világa szinte összeér Balassi, Tinódi, Szenczi Molnár Albert műveivel, ami nem csoda, hisz részben ők maguk írták a ma is énekelt dicséreteket, vagy éppen az ő dallamaikra írtak dicséretet a későbbi korok költői.

   - Mielőtt Gödöllőre költöztél, Kiskunhalason éltél családoddal. Volt-e ott helyben valami fontos tevékenységed?

   - 5 évig éltem Kiskunhalason. A Református Kollégiumban sikerült igazi közösségteremtő munkát végezni. Barátaimmal, tanár kollégákkal és feleségemmel művészeti esteket szerveztünk, ahol helyi diákok, fiatalok mutathatták be saját verseiket, zenei darabjaikat, képzőművészeti alkotásaikat. Ezek a diák-diák közötti író-olvasó találkozók mind segítettek abban, hogy a fiatalok egymás felé forduljanak és felfedezzék, tiszteljék egymás emberi értékeit, és rácsodálkozzanak a másikra és a másikon keresztül saját valódi énjükre.

   - Ezt a sokféle irányú művészeti és közösségteremtő tevékenységet hallva felvetődik bennem a kérdés: miért lettél a civil életben geológus?

   - Mostanában sokat olvasom Thomas Merton jezsuita szerzetes műveit, ő segített hozzá, hogy megértsem: a szerzetes nem töltheti minden idejét elmélkedéssel, földjeit, kertjét is meg kell kapálnia, ha a lélek templomát életben szeretné tartani.

   Valahogy én is így vagyok választott szakmámmal.
   Már középiskolás koromban geológiai szakközépiskolába jártam, tanulmányaimat az ELTÉ-n folytattam. 1995 és 1998 között az Őslénytani Tanszék PhD ösztöndíjasa voltam. Ebben a három évben Budapesten a gellérthegyi Uránia Csillagvizsgáló távcsöve alatt laktam egy kis szobában. Lakbér fejében egy héten háromszor csillagászati előadásokat tartottam gyerekeknek és felnőtteknek. Igazán jól lehetett egy csillagdában, a távcső alatt verseket zenésíteni!

   Jelenleg a Magyar Földtani Intézetben dolgozom, munkám a Vértes és a Gerecse geológiai-földtani feltérképezése és a földrengések nyomainak kutatása a földtörténeti múltban. Doktori értekezésemet a Tatabányai-medence geológiai fejlődéstörténetéből írtam.

   - Igazán sokoldalú személyiség vagy!

   - Tényleg sok mindennel foglalkoztam, sok tervem van a jövőre vonatkozóan is. De úgy érzem, nekem a zene a másokhoz való szólás a küldetésem a világban. Jézus azt mondja: a „hit hallásból van”, a hallást azonban megelőzi a szólás! Azt a nagyszerű adományt, hogy tudok zenélni, nem szabad elfecsérelni, hiszen ez egy fajtája mások megszólításának. Élnem kell vele, meg kell osztanom másokkal is azt, amiről igazán érdemes beszélni. Minél több emberrel.

   - Végezetül: mik a terveid a közeljövőben?

   - Ősszel kerülnek megrendezésre a Sárvári Históriás Napok. Erre készülök Ady-versek megzenésítésével. Különös helyzetben vagyok, hiszen gödöllői otthonom szomszédságában emelkedik a Léda-villa. Igazán inspiráló környezet…

   Karácsonyra jelenik meg a Jegyezvén szalmaszállal című CD-m. Ezen kívül rendhagyó irodalomóra összeállításán dolgozom, melyet ősztől környékbeli iskolákban szeretnék tartani megzenésített versekből.

   - Köszönöm a beszélgetést, sok sikert és jó egészséget kívánok terveid megvalósításához.


ESE Híradó, 2006. augusztus