|
AZ ÉNEKELT VERS A BESZÉD LEGŐSIBB FORMÁJA
 (részlet az interjúból)
... - Azért talán mégsem mindegy dallam és szöveg sorrendje. Mert ha a szöveg van előbb, és arra születik a dallam, akkor valószínűbb, hogy a dallam húzza a rövidebbet, míg ha a dallam az első, akkor esetleg a szöveg látja kárát. - Abszolút igazad van abban az értelemben, hogy ha valaki zenére írja a verset, akkor a vers korlátokat kap. Míg fordítva ez nem áll. Ha valaki úgy ír verset, hogy az soha nem fog zenével érintkezni, akkor sokkal szabadabb. Az elénekelhető vers más. Sokkal több a korlátja. Jól tudják ezt a szövegírók. Ott nem torlódhatnak fel a mássalhangzók, ott a magánhangzókra is vigyázni kell. Ahol hosszú magánhangzó van, ott nem állhat rövid. Ha befejezünk egy szót, a következő esetleg nem kezdődhet megint mássalhangzóval, mert reccsen és roppan. - Ezek szakmai kérdések. - Szakmai dolgok, egy versírónak azonban súlyos korlátok. Van úgy, hogy elfogynak a szavak. De ettől szép. Mert ha azután elénekli az énekes, akkor annak úgy kell mennie, mint késnek a vajban. Mese nincs. Itt nem lehet zörögni, pörögni, csörögni, prüsszögni, amit egyébként egy költő megengedhet magának, amikor nem zenére ír. A színésznek van ideje megállni, levegőt venni, aztán kimondani azt a p hangot, z hangot és a többit. De itt ilyen nincs. Ilyen a zene. - Segítheti is a költőt a zenei-ritmikai alap megléte? Arra gondolok, hogy ez esetben a meglévő zeneiség esetleg átsegíti abba a más állapotba, ahol az ihlet lakik. - Persze, valamennyire viszi a zene a szöveget. Valahova viszi. Én ezt hagyom. De akkor is igaz, hogy a zenének magával ragadónak kell lennie. Nem mondhatom azt, hogy van egy nagyon jó szövegem, és a zene olyan lesz, amilyen. Ezt nem engedem meg magamnak. Bár egy igen jó szöveg silányabb zenét is elvisz, s fordítva. Legyünk őszinték, hány ragyogó verset énekelnek silány zenével! Én azonban... ...mindig arra törekedtem, hogy a zene akár szöveg nélkül is megéljen. Remélem, ez így is van. Ha már jó a zene, odaadom a költőnek, hogy írjon rá szöveget, lehetősége szerint a legjobban. De ez átadás. Amikor zenét szerzek, nem gondolok arra, milyen szöveget fogok rá írni. ... - Költőnek vagy zeneszerzőnek érzed inkább magad? És melyikben vagy jobb szerinted? - Nem érzek én semmit. Írok szöveget, írok zenét, írok verset. Azután nem is tisztem, meg minek is kellene eldöntenem, hogy melyik a jobb vagy melyiket szeretem jobban. Mind a kettőt szeretem, ez az igazság. Nem okoz nekem az írás túlságosan nagy izzadságot. Gyorsan megy. - A zeneszerzés is? - A szöveg is és a zene is. Nem izzadok bele egyikbe sem. Ha az egyikbe belerokkannék, ha napokig rágicsálnék egy-egy versszakot, akkor lehet, hogy azt mondanám: ezzel túl sokat kell dolgoznom, így hát nem is szeretem annyira, csak muszájból csinálom. De ez nem igaz. Mind a kettőt szeretem. Sorrendet végképp nem állítok. Aztán ha a közönség sorrendet akar állítani, az már jelent valamit: nem tudják eldönteni, melyik a jobb. - Én így vagyok vele… És azokról a képzett irodalmárokról, akik azt mondják, hogy a dalaid nem olyan jó versek, mint amilyen jó dalok, mi a véleményed? - Azt gondolom, egy alapvető dologról elfeledkeznek: a vers mint olyan nagyon-nagyon új dolog. Az első versek, a legszebbek, önmagukban nem szólaltak meg. Ilyen nem volt, kedves irodalmárok és költőtársaim! A verset nem „írta” az az ember, aki kitalálta a nyelvet, nem „szavalta” a tábortűz mellett, hanem mormogta és énekelte. Gyógyításban, halálkor, születéskor, a legfontosabb ünnepeken, rítusokon, mindenhol énekeltek és nem szavaltak. A közelmúltban is csak igen keveseknek a luxusa lett, hogy meg tudtak egyáltalán hallgatni verseket zene nélkül. Manapság már megint erősen tart a költészet a zene felé. Legyünk őszinték: oda tart. Akkor is így van ez, ha azok a versek rosszak, akkor is, ha jók. A legjobb verseket számtalanszor megzenésítik. Ez miért van? Miért van az, hogy azokat a verseket szeretik a legjobban, amelyeket meg lehet zenésíteni? Vannak persze olyanok, amelyeket lehetetlen, és nem is kell. Teljesen világos, hogy az első verseket énekelték. Úgyhogy, ha én most verseket írok zenékre, akkor a történelem hajnalából vagyok és nem ebből a mából. Aztán, amikor megjelent a sajtó, megjelent az írás, a vers levált a zenéről. De még nem olyan rég Balassi is minden verséhez odaírta, milyen dallamra énekelendő. Miért, kedves költőtársak és irodalmárok?! Szerintem nem találtam ki a spanyolviaszt azzal, hogy éneklem a verseimet. Persze zavarhat valakit, aki jó költő, hogy nem tud jó zenét szerezni a verseihez. Ezzel semmi gond nincs, hiszen vannak jó zenészek, akik azt majd megzenésítik. Ha meg valakit az irritál, hogy ha a szövegeim véletlenül jók, még jó zenét is írok hozzá… Hát, arról én nem tehetek, mert ez nekem természetes. Nem kényszerít erre senki. Sőt fordítva lenne rosszabb, ha nem tehetném együtt a kettőt. Egyébként meg ez a normális: vers és zene együtt. - Azért el kell ismerni, ritka az a fajta művész, aki hasonló magas színvonalon ír verset és szerez zenét. Lehet, hogy ezt a modern kor hozza: minden összetartozót szétszakítunk, és külön szemlélünk. - Igen, de ne higgyük azt, hogy a legjobb költők nem jó zenészek is egyben! Nézzük meg Weöres Sándort! Azért zenésítik meg annyian, azért őrülnek meg és rohannak oda a verseihez, mert azok önmagukban véve zenék. Ha csak mondjuk őket, már ritmizálunk. A ritmus pedig zene. Világos, hogy jó muzsikus volt, köznapian fogalmazva: igen jó „perkás”. Úgyhogy vonzza a muzsikát. Persze nem azt mondom, hogy nem lehet vagy nem kell szavalni, szó sincs erről. De amikor szavalunk, és a vers jó, akkor az zenél! Ettől jó, ettől szól - én így gondolom. Amikor azt mondom, költészet és zene összetartozik, még tovább is lehet menni. A beszéd, a próza is később született, mint az énekelt vers. Öt perccel vagy fél órával, de később. Nézzük meg az állatokat! Mást sem csinálnak, csak üvöltve énekelnek. És szövegeket mondanak. Meg lehet kérdezni ornitológusoktól, hogy azok szövegek-e. Ezer és ezer éve alig változnak. - Amikor korábban azt mondtad, hogy a történelem hajnalából való vagy és nem ebből a mából, gondoltál-e arra, hogy ez esetleg általánosítható? Hogy ez a világ neked idegen? Hogy valamilyen ősiben érzed inkább otthon magad? - Arra gondoltam, hogy az énekelt vers a legősibb beszédforma. Én pedig 2004-ben élek. Nem érzem azt, hogy több ezer évvel ezelőtti figura volnék. Szépirodalmi Figyelő 2004/5
|
