APHONIA



   A zenekar 2009 májusában alakult, két állandó taggal.

   Gál Hedda: 13 éve foglalkozik a versénekléssel, és olykor megzenésítéssel is. 1996-2003-ig a zentai (Vajdaság) Kiriana együttesben énekelt és ritmushangszerezett. Velük részt vett az Énekelt Versek Zentai Fesztiváljain, ahol többször Kaláka-különdíjat és 2003-ban első helyezést értek el. Két alkalommal jelen voltak a Diósgyőri Kaláka Folkfesztiválon is. 2003-tól a szintén zentai Kapaszkodó együttesben folytatta a verséneklést, s nemrégiben a budapesti VersZengő Rt. tagjaként szólaltatta meg a verseket. Itt ismerte meg a zenekar másik tagját, Gyurit, akivel létrehozták ezt az új formációt, bízva abban, hogy az énekelt versek által értéket közvetíthetnek és oszthatnak meg az őket hallgató tisztelt közönséggel.

   Molnár György: két évtizede próbálkozik az akusztikus gitár megszólaltatásával. Mellékvonal néven futó zenekarával Illés, Fonográf és Bojtorján dalokat adnak elő az eredetihez hasonló hangszerelésben. Süni és Borzas, illetve Sajtkukacz néven gyerekműsorral járják az ország óvodáit Művelődési házait.
   A verszenéléssel (2008) Székely - Nagy Gábor által létrehozott VersZengő Rt. Zenekarban ismerkedik, főleg kortárs költők verseire ír zenét.
   Idén a VersZengővel játszottak a győri Internetvers fesztiválon, majd Radványi Balázs Dalnokklubjában két alkalommal is, másodszorra már az új felállásban. (Dalnok évadzáró)

   Az Aphonia „nyitott” zenekar, daltól, rendezvénytől függően zenész barátok játszanak velünk. Nagy örömünkre Dara Vili barátunk első szóra elvállalta az ütős szekció feladatait.
   Zenénk, mint a zenekar is „nyitott”, műfaji korlátok nélküli, (csak a sajátjaink szabnak határt) nem is lenne jó, ha valamilyen zenei „skatulyában” kellene szoronganunk, de azért szeretnénk, ha saját jól felismerhető hangzást tudnánk létrehozni.
   Célunk elsősorban a magyar kortárs költők bemutatása, (határon innen és túl egyaránt) megismertetése és propagálása a zenébe oltott költészet erejével.
   Köszönet a Hangraforgónak és Radványi Balázsnak a bátorító szavakért!
   A Misztrál Fesztivál Dalnokversenyében szeretnénk megmutatni, mi az, amivel foglalkozunk, hogyan és miként próbáljuk dalba foglalni a költők gondolatait, érzéseit, és a már-már kicsit magunkévá tett, sajátunknak is érzett versek hangulatát átadni, megosztani a fesztivál résztvevőivel, hallgatóságával.