DONGÓ EGYÜTTES



   Több mint 20 évvel ezelőtt határoztuk el néhányan, hogy megalapítjuk a Dongó Együttest, és azóta műsorainkat több tízezren hallgatták és szerették meg. Elsősorban verseket zenésítünk meg, a szerzemények részben népzenei ihletésűek. Az elmúlt években, bár volt néhány személyi változás az öttagú együttesben, de a zenei irány továbbra is ugyanaz maradt.
   Alapvetően a gitár, basszusgitár, mandolin, hegedű, furulya, oboa, és a szintetizátor szólalnak meg a dalokban, és jellemző a többszólamú vokális hangzás. Törekvéseinket többek között az alábbi eredmények, elismerések fémjelzik:

  1982: A Székesfehérvári Dalos Találkozón 2. helyezés.
  1985: A debreceni Békedal Fesztiválon a Dongó együttes dala bekerült a legjobb tizenkettő közé. Nagylemez felvétel készült „Dallal a békéért” címmel, amelyen két dallal szereplünk, többek között Varga Miklós Európa című dalának társaságában. Az együttes ebben az évben megkapta az ORI hivatásos előadó művészi engedélyét.
  1985-1990: Az ezekben az években kifejtett tevékenységünkért megkaptuk a Kiváló Együttes címet és a Művelődési Miniszter Dicsérő Oklevelét.
  1991: Az Ugróiskola című gyermekkazettánk megjelenése.
  1996: A diósgyőri Kaláka Fesztiválon elnyertük a Kaláka együttes különdíját, mint a legjobb versmegzenésítő együttes.
  1999: Kazettán és CD-n is megjelent a szavalatokat és együttesünk által megzenésített verseket tartalmazó „Szeretni ezt a szép hazát” című kiadvány, 1848 márciusa tiszteletére.
  2001-2006: Az Együttes 5 lemeze jelent meg a budapesti Periferic Records kiadásában.