DUTAR EGYÜTTES



   A Dutar szó jelentése: két húr. E névvel jelezhetők azok a két húros pengetős hangszerek, melyeken az avatott kéz szép és gazdag dallamokat játszik. Így van ez talán a Dutarral is, ami két zene iránt érdeklődő ember egymásra találása. E vállalkozás 2004-ben kezdődött. Fő zenei irányt nem szívesen nevezünk meg, mert azt énekeljük, zenéljük, ami a szívünkhöz közel áll szem előtt tartva, hogy kétféle zene létezik: jó és rossz. Próbáljuk hanyatló korunkból a szépet menteni. A szívünkre, megérzéseinkre hallgatva ez talán sikerülhet is. Megzenésített verseink, népünk és más népek zenéi mind rajtunk keresztül megszűrt üzenetek.
   Repertoárunkat jelenleg két fő csoportra oszthatjuk: népzene és népzenei feldolgozások (főleg moldvai, lovári), illetve versmegzenésítés-verséneklés. A zenekar állandó kisegítő zenészekkel játszik, akik nyitott zenei gondolkodásukkal inspiráló tagjai a Dutarnak.
   Az együttest 2005-ben a Kaleidoszkóp Versfesztiválon versmegzenésítés kategóriában Kaleidoszkóp Díjjal jutalmazták, a 2006-os budapesti Fringe fesztiválon pedig a zsűri által ajánlott műsorok közé sorolták.