|
KERCSMÁR ZSOLT
1970-ben születtem Tatabányán, jelenleg Gödöllőn élek. 20 éve élek és alkotok a „más állapotban” született gondolatok, azaz a versek és a zene különleges kapcsolatát feltáró világban. 1997-2003 között a kiskunhalasi Garabonciás Trió alapító tagja voltam. Eközben énekelt verseimmel kétszer vehettem át a Kaláka együttes dalnokversenyének első helyezését. Rendszeres előadója vagyok iskolák, könyvtárak, művelődési intézmények, egyházak rendezvényeinek, istentiszteleteknek, énekmondó fesztiváloknak és 2001 óta résztvevője a műfaj legrangosabb rendezvényének, a szombathelyi Magyar Énekmondók Találkozójának. Felnőtt összeállításaimban kortárs és XX. századi költők saját megzenésítésben, valamint régi zsoltáros, szerelmes, históriás és népi énekek szólalnak meg. Gyermekműsoraimban a zenei és ritmikai játékosságra helyezem a hangsúlyt. A versek előadáshoz gitárokat, citerát és népi furulyákat használok. Hitvallásom szerint versben és zenében, 400-500 éves távlatból is felmutatható az ősi népi és régi énekek, valamint a XX. századi és a kortárs költészet megzenésített versei közötti kapcsolatot megteremtő, soha meg nem változó értékeket megfogalmazó és ezt a tudást átadni igyekvő „Homo Christianus”, a krisztusi ember. Hangzóanyag: Mindennapi énekeink (CD, szerzői kiadás); Jegyezvén szalmaszállal (CD – megjelenés előtt) |