Kovács Katalin írása     

   Az irodalom és a zene kapcsolata ősi, egészen a művészetek kezdetéig vezethető vissza. Ennek legszebb bizonyítékai a magyar népdalok, amelyeknél szöveg és dallam szervesen összetartozik, egymástól elválaszthatatlan, egyik a másik nélkül nem nyújthat igazi gyönyörűséget.

   Vegyük például a következő szöveget:

   Megkötöm lovamat szomorú fűzfához,
   Lehajtom fejemet két első lábához...
                   (Bartók Béla gyűjtése, Pest megye)

   Ezt a mesterien tömör és költői két sort a hozzátartozó dallam teszi igazán kifejezővé. A magasból induló pentaton dallam a „szomorú” szóra egy pillanatra még feljebb ível, mint egy fájdalmas felkiáltás, aztán a „Lehajtom...” sorban fokozatosan hajlik alá úgy, mint a szomorúfűz ága, vagy a ló lábához lehajló fej, s az alsó záróhangon mintegy megnyugszik.

   Ám nem csak a népdalok világában találkozunk szép példákkal zene és irodalom szerves összekapcsolódására. Mint ismeretes, Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekeit ő maga énekelte, helyenként csak elbeszélte saját lantkíséretével. Ezek a históriás énekek természetes rokonságot mutatnak dallamukat és szótagszámukat tekintve a népdalokkal. A „Kifeküdtem én a magas tetőre” kezdetű népdal egyértelmű bizonyítéka ennek; az Eger vár diadala 1553-ból című históriás ének egy az egyben megegyezik vele. Aztán ott van Bornemisza Péter Siralmas énnéköm kezdetű verse, melyhez dallamot is a szerző írt. Érdekes megemlíteni, hogy közel 400 év múlva Kodály Zoltán előveszi ezt az anyagot, és gyönyörű kétszólamú kis zenei gyöngyszemet varázsol belőle úgy, hogy mindvégig fellelhető benne az eredeti dallam.

   De lépjünk tovább a történelemben! Ki ne ismerné a kuruc kor kesergőit és vidám táncnótáit, többek között a Csínom Palkó... kezdetűt! Elképzelhetetlen ez a szöveg dallama nélkül! Pattogó, friss, táncos ritmikájú dallama igazi buzdításként hat a mai napig:

   Nosza, rajta, jó katonák, igyunk egészséggel,
   Menjen táncba ki-ki köztünk az ő jegyesével!

   A XVII. századi virágénekek édeskés, lágy, behízelgő melódiái csodálatosan ötvöződtek a zöld erdőben sétálgató madár, a kertben illatozó szegfű, rózsa és majoránna képével.
   A XVIII. század diákénekei pedig bizonyítottan hatottak Csokonai rokokó költészetére. Ennek egyik legszebb példája A tihanyi ekhóhoz című verse, mely egy régi sárospataki diáknóta dallamán vált népszerűvé.

   A mai napig énekelt Kossuth-nótáról már szólni sem kívánok, de megemlítem, hogy Petőfi Sándor több verséhez is tartozik dallam, pl.: a Befordultam a konyhára és a Fa leszek, ha... kezdetűekhez. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy Arany János - aki nemcsak kiváló költő volt, hanem például remekül gitározott is - a Nemzetőr dal című verséhez maga komponált dallamot, mely természetesen az új stílusú népdalok (visszatérő szerkezet, kupolás dallamvonal) stílusjegyeit hordozza magán.

   A XIX. és a XX. században már erőteljesebben szétválik a zene és az irodalom, de a versek zeneisége inspirálta a zeneszerzőket, hogy utólag megzenésítsék ezeket. Legkiemelkedőbb és legszebb példái ennek Weöres Sándor költeményei, amelyek szinte kínálkoznak a megkomponálásra. Kodály Zoltántól egészen Sebő Ferencig számtalan példát sorolhatnánk erre.

   Az évről évre megrendezésre kerülő Anyám Fekete Rózsa Nemzetközi Versmondó Találkozó sem képzelhető el muzsika nélkül. A rendezvényeken helyet kapnak az ősi magyar népdalok, a virágénekek, kuruc kori dallamok és régi diákdalok éppúgy, mint híres költők verseinek feldolgozásai.

   Így válik ez a verseny évente újra és újra az irodalom és zene igazi ünnepévé.


A XV. Anyám fekete rózsa találkozó kiadványából - 2005.