Tinódi a magyar énekmondók hosszú, a pogányságba visszanyúló sorának utolsó kiemelkedő alakja. Születése helyéről és idejéről nem tudunk bizonyosat. Feltehetően a század legelején született a Fejér vagy esetleg Baranya megyei Tinódon. Nemeslevele tanúsága szerint szülei jobb módú parasztpolgárok voltak, akik a korabeli viszonyokhoz képest jó nevelést, deákos képzést tudtak nyújtani gyermekük számára. Tanulmányait talán a fehérvári vagy a pécsi káptalani iskolában végezte és itt szerezhette zenei képzettségét is.

   Versei arról tanúskodnak, hogy jól tudott latinul, olvasta Vergiliust, Thuróczyt és mindazokat a műveket, amelyek korának kedvelt olvasmányai voltak Hogy mikor szánta rá magát az énekmondásra, és hogy miért éppen e zaklatott, nyomorúságos foglalkozást választotta élethivatásának, nem tudjuk pontosan. Első feltűnése idején 1537-38 körül Dombóvárott tartózkodik és balkezének nehéz sebét fájlalja. Ez a sebesülése, különösen, ha keze csonkulásával járt - amire címerábrázolásából is nem ok nélkül következtethetünk (a kéz nem a markolatot, hanem a kard élét fogja) meghatározólag hathatott élete további alakulására. Mint harcra és kézi munkára alkalmatlan rokkant ember az énekmondásra adta fejét, főurak pártfogását kereste, és nekik ajánlotta szolgálatait. 1541-ben már Török Bálint udvarában, Szigetvárban találjuk. Gazdája fogságba esése után egy ideig még itt tartózkodik, majd rövidesen továbbáll és új pártfogójánál, Verbőczi Imrénél Daruvárott húzódik meg néhány hónapra. Az 1545. február 2-ára meghirdetett nagyszombati országgyűlés kimozdítja szűkebb hazájából, s mint később Csokonai, már néhány verssel, de semmi pénzzel tarsolyában ő is elindul, hogy híresebb, tekintélyesebb mecénást keressen magának az idegyűlt urak között. 1544 decemberében már Nagyszombatban írja „Az szalkai mezőn való viadalról” szóló versét. Itt ismerkedett meg Nádasdy Tamással, az akkori országbíróval, kihez élete végéig minden pártfogójánál szorosabb kapcsok fűzték. 1545-tőÍ 48-ig nem ismerjük tartózkodási helyét. Valószínűleg Nádasdy birtokán, vagy környezetében élt. Ebből az időből mindössze egy verse maradt ránk, a „Szulimán császárnak Kaszul basával viadaljáról” című, amelynek azonban szerzési helyét, szokásától eltérően, nem jelöli.

   1548-ban Nyírbátorban tűnik fel ismét, ahol ez időben nagy események voltak készülőben. Ferdinánd és Izabella embereinek Erdély átadásáról való tanácskozását július 25-ére hirdették meg, és Tinódi is ez alkalomra érkezhetett ide. A tanácskozás a tárgyaló felek késlekedése miatt ugyan a következő év szeptember 8-ára halasztódott, Sebestyén deák fáradozása azonban mégsem volt teljesen eredménytelen. Hazafelé már egyik legkülönb versének, a „Sokfele részögösnek” kéziratával tarsolyában lovagolt. Ekkortájt Kassán lakik, ahol Czeczei Lénárd, a város akkori kapitánya jóvoltából házat vett magának. Már javakorabeli ember, öt gyermek apja. 1553-ban három fia: Farkas, Sándor, Károly és két leánya: Margit és Judit élt. Kassa, úgy látszik végleges otthont adott a népes családdal megáldott vándornak, helyzete, életmódja azonban itt sem vált valami rózsássá, gondnélkülivé. Bár ez időben írt verseinek záró szakaszaiban némi kérkedéssel említi, hogy „palotában” azaz kőházban írja énekeit, de azt is hozzáteszi, hogy „hideg télben”, bizony „fú körmébe házában”, amely elég szegényes, „füstös” is volt. Egészsége is egyre romlik, többször panaszkodik „nagy betegös voltáról”. Vére azonban, itt sem hagyja nyugodni. Versei - melyeket nagyrészt Kassáról keltez - azt mutatják, hogy el-ellátogatott ő innen távolabbi vidékekre is, hogy pontos adatokat gyűjtsön históriáihoz. Az egri ostrom után például elment Egerbe, hogy a vitézek saját elbeszéléseiből győződjön meg a történtekről. A „Kapitán György bajviadala” is azt sejtteti, hogy szerzője szemtanúja lehetett a párbajnak, annyira szemléletesek, pontosak leírásai.

   Az egri históriát 1552-53 telén kezdte el írni, és tavasszal fejezhette be. A négy részből álló terjedelmes művet egy folyamodvány és egy címertervezet kíséretében felküldte Bécsbe a királynak, hogy tőle magának és utódainak nemességet kérjen. Ferdinánd meghallgatva az öreg lantos kérelmét, amit Nádasdy Tamás és Oláh Miklós, egri érsek, az akkori kancellár is támogathatott - Sebestyén deáknak az énekmondásban szerzett érdemeiért címert és nemességet adományozott. A nemeslevél 1553. augusztus 23-án kelt. Alighogy megkapta Tinódi, még ez év őszén egy csomó verskézirattal tarsolyában elindult Erdélybe, hogy azokat Hoffgreff György mester műhelyében Kolozsvárott kinyomtattassa. Vállalkozása, most is, mint mindig, inkább kirándulásnak, mint határozott utazásnak tűnik. Útjában betért Debrecenbe, keresztkomája, Török János, Bálint fiának házához, hogy megverselje annak egy dévai hősi kalandját. Így keletkezett az „Enyingi Török János vitézsége” című históriás ének, „aran lábú Debrecen városában”, „egy puszta kamorában”, 1553-ban. Itt-tartózkodása alatt, „Erdélbe való gondolkodásában” még egy verset szerzett Jónás prófétáról, amelynek azonban csak tíz és fél versszaka maradt fenn a Lugossy kódexben, a többi elveszett. A következő állomás, nagy kerülővel, a Küküllő megyei Bonyha, Bethlen Farkas udvara volt; e látogatás emléke „Az udvarbírákról és kulcsárokról” szóló gúnyos ének. Kolozsvárott huzamosabb ideig, talán több hónapig tartózkodhatott, mert hiszen a könyvnyomtatás az akkori időkben is elég lassan haladt, és ő készülő könyve minden munkájára személyesen felügyelt. 1554 tavaszán jelent meg a Cronica, verseinek gyűjteménye a „minden rendbéli tudós olvasó jámborok”-nak és Ferdinánd királynak ajánlva, az utóbbinak mintegy hálából a nemesség adományozásáért. A díszes kiállítású könyv huszonegy éneket foglal magában, amelyek elé Tinódi maga komponálta dallamokat is nyomattatott. Aki egész életében végházról végházra vándorolva saját hangján szólt egy-egy sereg hallgatójához, most elsőként - minden énekmondótársa előtt - az új technika nagy vívmányát, a könyvsajtót vehette igénybe, hogy életművét az utókor számára is megörökítse.

   A fáradt, öregedő lantosnak ez az erdélyi barangolás volt utolsó alkotói útja. 1555. március 22-27-ig még találkozunk vele Egerben, ahova szolgájával ellátogatott, de éneket már nem írt többet. Közeledni érezvén halálát, ez év őszén utoljára elindult felkeresni kedves mecénását, Nádasdy Tamást, de már nem tudtak találkozni. Sebestyén deák ura távollétében elhagyatva halt meg, annak sárvári udvarházában, 1556. január utolsó napjaiban.

   Hagyatéka ma is értékes, nagyra becsült emléke irodalmunknak. Műveiből egy vajúdó, forrongó kor harccal, küzdelmekkel terhes képe és egy nyomorúságos, minden romantikájával inkább szánalomkeltő, mint irigylésre méltó költői életpálya bontakozik ki előttünk. A magyarság elszánt, életre-halálra menő küzdelmét vívja a törökkel a végeken, és a diplomáciában folyik a harc a még leplezett, de egyre inkább érezhető Habsburg-expanzió visszaszorításáért. E vallási, politikai vetélkedések zűrzavarárában Tinódi költészete következetes törökellenes irányzatával, meddő felekezeti acsarkodások helyett a nemzeti erők összefogását hirdető igaz hazafiságával szinte világít e kor irodalmi alkotásai között. A nemzet nagy problémáit egy kortársa sem fogalmazta meg olyan tisztán és félreérthetetlenül, mint ő. Ferdinánd-pártisága nem téveszthet meg bennünket. Tinódi hazája felszabadítását tartotta minden dolgok legfontosabbikának és éppen ezért oda csatlakozott, ahol erre éppen a legtöbb biztosítékot látta. Örömmel szolgált volna „magyar fejedelmet”, de mivel ezt nem tehette, inkább a „vendég királyt” választotta, mint „szancsákot és basát”.

   Verseit általában elmarasztalja az esztétika, sok szó esett már formai gyarlóságairól, hanyag rímeiről, lapos, prózai nyelvezetéről Ez mind igaz is. Tinódit olvasva azonban ne csupán erre ügyeljünk. Az élmény hitele, a régi kor eleven lehelete, a nagy szándék szuggesztivitása ragad el bennünket mindinkább, ahogy soraiba belefeledkezünk. Remek helyzeteket, remek alakokat vázol föl. Hősei a mindenre elszánt hősiesség, az önzetlen hazaszeretet örök magyar példaképei. Losonczy, Szondy, Dobó és a végvárak névtelen vitézei Tinódi énekeiben szinte eposzi méretűekké nőttek, tetteik négy évszázad távlatából is harcra, helytállásra buzdítanak. S ne feledkezzünk meg remek humoráról sem, mely a sokféle részögösről, s az udvarbírákról és kulcsárokról szóló énekekben ma is eleven, erős, népi ízekkel hat. Jobban és simábban verselő kortársait elfelejtette a későbbi nemzedék, Tinódi neve azonban, éppen, mert annyira összefonódott e hősi kor ideáival, él ma is. Helye ott van régi irodalmunk legbecsültebb alakjai között.


Forrás: www.misszio.reformatus.hu oldalról