Dinnyés József riportja Móser Zoltánnal     

   Csillag ha ragyog – Csokonai Vitéz Mihály emlékezete: ez a címe annak a kis könyvecskének, amely 1998-ban jelent meg Székesfehérvárott, s amelyet én szerkesztettem, részben én írtam, itt Bicskén. Kevesen tudják, hogy Csokonainak milyen kapcsolata volt Bicskével. Igazából engem is meglepett, amikor egyik este valamit keresve levettem a Csokonai-kötetet, és épp egy Bicskén keltezett levélnél nyílt ki. Hányszor történik meg az emberrel, hogy épp ott nyílik ki valami...?

   Arról a levélről van szó, amit itt írt immár két évszázada. Az életrajzírók is ebből tudják, hogy 1797 novemberében a volt debreceni diáktársához, az itteni rektorhoz, Kováts Sámuelhez jött, és itt két hónapot töltött. De mit csinált itt két hónapig? Ebből a levélből tudjuk, hogy gyűjtött népdalokat is. Amikor ezt elolvastam, valósággal megborzongtam, merthogy azt is leírta, hogy „van már ilyen mindenes nóta 300 – már mintegy 450.”

   Sajnos ezek eltűntek, de engem nem hagyott nyugodni ez a szomorú tény, s ha már nincsenek is meg (ami elmondhatatlanul nagy vesztesége a magyar művelődés-történetnek), akkor jó lenne tudni, hogy ha egyáltalán gyűjtött, miféléket gyűjthetett itt s ekkor?

   De azt is el kell mondanom, sehogy nem akartam elfogadni, hogy ezek eltűntek. Abból a feltételezésből indultam ki, hogy érdekes módon a csurgói, somogyi tájszógyűjteménye nem tűnt el. Majdnem minden levele megvan, hát akkor hogyan lehet s miért pont ezek tűntek el? Még egyszer mondom, erősen feltételezve – már-már gyanúsítva – mondom, hogy van „valaki”, akinek 450 népdala, éneke, ötödfélszáz éneke van, akinél többször járt Csokonai. Pálóczi Horváth Ádámról van szó és az ő kottás népdalgyűjteményéről. Ő volt – ezt kevesen tudják – Kazinczy értékelése szerint a kor nagy költője. Csokonainak, az ifjúnak, Kazinczy ajánlotta, hogy menjen hozzá, látogassa meg Somogyban.

   Az Ötödfélszáz énekekben találtam több olyan éneket, amelyekről sikerült kideríteni, hogy ismerte Csokonai is. Még egyszer mondom, ez a gyanú nem több mint egy – nem rosszindulatú – feltételezés. Pálóczit ha említem, akkor odaképzelem Csokonait is, s talán ez így van jól.

   Bennem Balassi után Csokonai él úgy, mint akinek a legtöbb köze van a zenéhez, a nótához. Ha valaki összegyűjtené az ő énekelt verseit, olyan kétszáz oldalas kottás kiadványt lehetne megjelentetni. Balassinál még egyszerű volt a képlet: voltak ismerős énekek, nóták (ad notam jelzések), amelyekre írt verseket. Csokonai attól bonyolult, hogy négyféle „képlet”, megoldás található. Ugyanis sok olyan verse van, amire később készült dallam. Sok olyan verse van, amire ő készített dallamot. Van olyan, amire együtt készült a dallam és a vers, végül különböző emberek szereztek dallamokat, és e szerzemények valószínűleg egész máig követhetőek.

   Vele kapcsolatban egy kifejezést kell felemlegetni: a sperontizmust. Éppen Csokonai idejében, a XVIII. században élte virágkorát ez a nyugatról terjedt divat, ami azt jelentette, hogy a meglévő versekhez utólag szereztek éneket és dallamot. Mert a dal szárnyán sokkal könnyebben terjedtek. És Csokonai – mivel tudjuk jól, hogy énekelt a debreceni kántusban, tudjuk jól, hogy zenélni is tudott (Debrecenben ki van állítva a fuvolája), tele volt dallammal, és mind a négy módját ismerte a zene- és versszerzésnek. Említsük meg az egyik legismertebb versét: A Tihanyi Ekhóhoz. Ez egy német-osztrák dallamra íródott.

   Nagyon izgalmas az Estve jött a parancsolat című és kezdetű verse. Ezt azért említem, mert az első két sora több helyen is megtalálható népdalszövegekben: népdalból vette volna? A válasz nem is olyan egyszerű, mert a fordítottja is nagyon izgalmas kérdés, de maradjon ez talány, hisz lehetséges ez is, az is.

   Az a különös Csokonai életében és költészetében, hogy őbenne a tánc, a zene, vagyis a korabeli „slágerek”, a néha ócska, vacak osztrák dallam a magyar népdallal együtt jól megfért, egyformán ihlető volt. Amire ő taníthat bennünket, röviden az, hogy mindennek helye van, csak hogy mire használom, hogyan használom, az nem mindegy. Ami ámulatra méltó nála: mindenből ragyogó vers született!

   Csokonai verseit lehet mondani is, de sokat közülük lehet énekelni is. Lehet vagy kell? Erre mindenki maga adja meg a választ. Az biztos, aki énekli ezeket a verseket, biztosan nem marad öröm nélkül.


Elhangzott a Petőfi Rádió „Versben, dalban - az énekmondók” című adásában, 2005. január 22-én