Az ígéret betartatott >>>
Kapturné Bíró Beáta
Akik a húsvéti előkészületek idején szakítottak időt a Szalkai Irodalmi Napok rendezvénysorozat programjaira,
örömmel üdvözölhették újra itthon Sipos Beát és Faggyas Lászlót. Egy éve már, hogy Bea és párja vándorbot
és hamubasült pogácsa helyett megfogták a gitárokat, és az ország másik végében vágtak neki közös életüknek.
Emlékezetes délutánnal köszöntek el tőlünk esküvőjük napján, és csak reménykedhettünk abban, hogy nem lesznek
hűtlenek hozzánk. Ők akkor erősen ígérték, hogy visszajönnek, és most már együttzenélésükkel szereznek nekünk
felejthetetlen perceket.
Az ígéret betartatott. Torokszorító volt hallani újra Bea ismerős hangját, a régi és új megzenésített verseket.
Sokunkban megfogalmazódott akkor a gondolat, amit ki talán nem mondtunk, de gondoltuk: milyen kár, hogy
elmentek innen, milyen kár, hogy nem tudtuk itt tartani Őket!
Űr maradt utánuk. Hiányoznak a gyönyörű, saját megzenésítésű versek, hiányzik a ma oly ritka tiszta szó, a tiszta
hanggal együtt, amit a megzenésített versek nyújtanak. Ma, amikor elönt mindent a „gagyi” a könnyen emészthető
(az emésztést nem is igénylő) zene, ma, amikor a lírának nincs becsülete, hiányoznak az énekmondók, akik a
MŰVÉSZETET hordozzák.
Kányádi Sándor, Bella István, József Attila versei mellett újra hallhattuk Oláh András és Losonczi Léna megzenésített
alkotásait is. A művész házaspár szerénységét, kedvességét bizonyította, hogy nem a maguk eddig elért eredményeiről,
előadásairól beszéltek – lett volna miről – hanem visszatérve is arról szóltak, hogyan vitték szét szerte az országba a
mátészalkai költők verseit, hogyan ismertették meg ezeket Egertől Győrig. Nem tisztem a zenei hangzásról kritikát írni,
de laikus hallgatóként egy színes, érett hangzás fültanúi lehettünk. A két előadó fél pillantásból értve is egymást
elvarázsolt bennünket a sámánokat idéző dobszóval, a hegedűvel, furulyákkal és természetesen az alaphangszerrel,
a gitárral.
Bennem mégis keserűség maradt ezután a délután után. Nagyon sajnálom, hogy több száz kilométeres távolság
megakadályoz bennünket abban, hogy többször is halljuk őket. Sokszor eszembe jut egy-egy rendezvényre készülve:
milyen könnyű lenne, ha Beáék „kéznél” lennének. Nem kellene dalokon, hangzásokon törni a fejünket, hiszen Beánál
mindig volt a tarsolyban valami – éppen az adott műsorhoz illő – aktuális „nóta”.
Miután ezeket a sorokat leírtam, erőteljes szemrehányást is tettem magamnak. Mit számítanak az én önös érdekeim,
amikor egy boldog párt láttam együtt, és boldogságuk szemmel látható gyümölcse is világra jött azóta. Igen, már
megszületett a kis Faggyas Csenge, akihez szívből gratulálunk!
Várunk benneteket újra, itthon, Mátészalkán!
