A Kettőspont dalszövegei (eredeti versek):    Fecske Csaba :: Elrejt az éj    >>> Fecske Csaba Elrejt az éj elrejt az éj sűrű bokra felhő szállt a csillagokra ködbe vész a hegyek orma ami van mintha nem volna nesztelenül jön az álom csillagot hoz aranytálon csönd honol a puszta tájon lábnyomodat nem találom    Józsa Erika :: Kettőspont    >>> Józsa Erika Kettőspont Egy hosszú mondat ösvényein Bandukol a vándor Néha bőrig áztatja Egy rossz szó hozta zápor De jó-szó-napfény megszárítja Szép-szó-szellő simogatja A kettőspont ha megállítja Megpihen egy pillanatra A kettőspontot úgy szeresd Ő figyelmeztet téged Valaminek még jönnie kell Valami nem ért véget Valami még hátra van Talán épp a lényeg    József Attila :: Ha nem szoritsz    >>> József Attila (Ha nem szoritsz...) Ha nem szoritsz ugy kebeledbe, mint egyetlen tulajdonod, engem, mig álmodol nevetve, szétkapkodnak a tolvajok s majd sírva dőlsz a kerevetre: mily árva s mily bolond vagyok! Ha minden percben nem kecsegtetsz, hogy boldog vagy, mert nekem élsz, görnyedő árnyadnak fecseghetsz, hogy gyötör a magány s a félsz. Nem lesz cérna a szerelmedhez, ha ugy kifoszlik, mint a férc. Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek a fák, a hegyek, a habok. Én ugy szeretlek, mint a gyermek s épp olyan kegyetlen vagyok: hol fényben fürdesz, azt a termet elsötétítem - meghalok.    József Attila :: Ördög farába    >>> József Attila (Ördög farába...) Ördög farába, semmi husába s harapván Isten fehér hasába, hajnal-nyelvem a világra öltöm - lelkem még jó e rossz étkü földön. Teteje felhő, mocsok az alja, az se kóstolja, aki kavarja. S ha már csak bicska volna ebédem, akkor is meggyfa volna cselédem. Csak aki főzte, énvelem enne, csak egy csipetnyit nyelvire venne, fájdalom volna kóstoló nyála, nálam is lakna sok vacsorára. Fátyolból varrná törülgetőjét, csontjából venné kevergetőjét, elmosó tálja gyermeke lenne, piros fedőnek ülne szivemre.    Kányádi Sándor :: Két nyárfa    >>> Kányádi Sándor Két nyárfa Én sem volnék, ha nem volnál, ha te hozzám nem hajolnál, te sem volnál, ha nem volnék, ha én hozzád nem hajolnék. Osztódom én, osztódol te. Só vagy az én kenyeremben, mosoly vagy a bajuszomon, könny vagyok a két szemedben. Köt a véred, köt a vérem: szeretőm vagy és testvérem. Köt a vérem, köt a véred: szeretőd vagyok s testvéred. Szellőm vagy, ki megsimogatsz, viharom, ki szerteszaggatsz, szellőd vagyok, ki simogat, viharod, ki szétszaggatlak. Ha nem volnék, te sem volnál, én sem volnék, ha nem volnál. Vagyunk ketten két szép nyárfa, s búvunk egymás árnyékába.    Kányádi Sándor :: Levél röppen...    >>> Kányádi Sándor Levél röppen... Levél röppen csupasz ágra, felhő úszik tejfehér. Lám az erdő sóhajtása szellő lesz míg ideér. És pillangók pillagóznak, füttyögetnek a rigók, méhek zsongnak, nyiladoznak szép kikerics-csillagok. Vadonatúj pöttyös köntöst ölt a katicabogár, csikó szökken, fecske röpdös: minden csupa napsugár. A vetés, mely alig látszott, naponta nő félaraszt, s töltik gyermekkacagások csordulásig a tavaszt.    Képes Géza :: A piros tehén    >>> Képes Géza A piros tehén Piros tehén, piros tehén, fehér folt fénylik a fején, máskülönben füle, farka; minden, minden piros rajta. Piros farkát meglengeti, piros fülét billegteti, nagyokat fúj, úgy bandukol, lába nyomán felszáll a por. Mérges kutya megugatja rúg a tehén egyet rajta; mérges kutya gurul, morog, piros tehén csak mosolyog. Egy kisleány köszön neki, kiváncsian kérdezgeti: „Piros tehén, hova, merre?” Feleli a tehén erre: „Ahol jó legelőt kapok, finom füvet haraphatok! Zöld mezőben legelészek, egész estig fel se nézek. Ha már eleget haraptam, friss zöld fűvel ha jóllaktam, lassacskán haza ballagok, ragyognak fenn a csillagok.”    Képes Géza :: Novemberi éj    >>> Képes Géza Novemberi éj Pengenek a hideg éji esőben kövek, tetők, fák és a vascsövek. Felmerül tapogatva a lélek, beléhasít az élet: fázós zajokból keserű dalt szövöget. Minden kopog, döng, csobog, zörög és cseng, hallom, szakad le a víz a csatornán. A didergető, füstszínű éjbe kinézek, mintha csak a halált szimatolnám. Lesem: nem jönnek-e még a fegyveresek, kiket a hatalom tesz könyörtelenekké - Emberiség! Gyalázat a neved! Szomorú az én lelkem mindörökké.    Képes Géza :: Tűzmadár    >>> Képes Géza Tűzmadár Tüzes szárnyon szállt a Nap - puskagolyó érte: az ég szagos füveire bugyog piros vére. Vergődik még fent a Nap, most zuhan a mélybe - Violaszín nagy hegyeknek lángvörös a széle. Súlyosodó titkokat súgnak az akácok - Violaszín hegyek mögül cseng a kacagásod.    Kiss Dénes :: Átlőtt szívvel    >>> Kiss Dénes Átlőtt szívvel A fiúk előttem vonulnak Mellükön lőtt seb a kokárda Fiúk ti édes kis suhancok ezért jöttetek a világra?! Hosszú hosszú a menetetek! Vonultok megszentelő őszben Fiúk ez a ti ünnepetek örök fényeskedő s időtlen Kisöcséim vonuljatok csak arcotokon sírgyertyák fénye Legkülönbjei suhancoknak legenda lesztek ezer évre! A fiúk előttünk vonulnak hősei a leggyönyörűbb ősznek Vérvirágos kokárdát hordnak és átlőtt szívükkel is győznek!    Nagy László :: Tűz-szivárvány    >>> Nagy László Tűz-szivárvány Mintha a tavasz jönne, ébredek jó örömre, ámulva körülnézek: honnan szállsz, édes ének? Fehér a fenyő tornya, zuzmara szitál róla, szárnyát kicsit kitárva itt szól a víg madárka. Madárka, víg madárka, baljósan mord a Mátra, mégis te szépen, bátran zengesz a zuzmarában. Én is már olyan dalra sóvárgok: aki hallja, ujjongva vele éljen, zord időben se féljen. Fejemmel dér-mezősen, ha lennék elmenőben s vágyam csak vágy maradna, lúgkőnél jobban marna. Én ellenségem könnyén verssel is gyönyörködném, mert konokságra késztet, kezébe most is kést vett. Lehet, bevégzi sorsom, elvágja dalos torkom s torkomból vérszivárvány suhog fel, víg madárkám! Ha dalban nem, csak vérben fizetnék méltóképpen, szívem egynéhány társa dícsérne, talán szánna. Véren s dicső sugáron átütne sápadtságom, nekem nem lenne mentség halál és hősi szentség. Élve, remélve több fényt, hívjunk tavaszi örvényt zuzmarás téli fákra, s erre a nagyvilágra. A legszebb dal felszálljon, emberben vérré váljon, legyen a szívek táján örökös tűzszivárvány.    Oláh András :: megtaposva    >>> Oláh András megtaposva elvermelték az igazat elfedte korcs szósivatag lármás hited eltekergett feslett olcsó délibáb lett semmi a te menedéked bitófán lógnak az érvek széttaposva - talpuk alatt - sárba ragadt kavics maradsz    Radnóti Miklós :: Töredék    >>> Radnóti Miklós Töredék Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. Oly korban éltem én e földön, mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, - s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, - az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. Oly korban éltem én e földön, mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő írigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Oly korban éltem én e földön, mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal ujra - mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, - a rettentő szavak tudósa, Ésaiás. . . . . . . . . . . . . . . .    Reményik Sándor :: Három szín    >>> Reményik Sándor Három szín A keblünkről letiltották, Leszaggatták a három színt; Keblünkről beljebb vándorolt: Befogadták a szíveink. Ameddig piros lesz a vér, Ameddig fehér lesz a hó, Amíg zöldell a rét füve, Lesz jel, eszünkbe juttató: Hogy hitünk hol van, hol hazánk, Hogy hova, kihez tartozunk, S kié a föld, hol elsüllyed A koporsónk, ha meghalunk. Hogy az életünk sivatag, Hogy vérbemártott kép a táj, S a testnek a letépett tag Utána sír, utána fáj. Ameddig piros lesz a vér, Ameddig fehér lesz a hó, Amíg zöldell a rét füve, Míg lesz magyar szív, dobbanó: A keblünkről letilthatják, Letéphetik a három színt, Keblünkről beljebb vándorol, Befogadják a szíveink. E három szín után fog szívünk Sikoltva égni, vérzeni, Ki mindenünnen leszaggatta. Jöjjön és onnan tépje ki!    Reményik Sándor :: Nagy magyar télben...    >>> Reményik Sándor Nagy magyar télben... Nagy magyar télben picike tüzek, A lángotokban bízom, Legyen bár messze pusztán rőzseláng, Bár bolygófény a síron, Szent házi tűz vagy bujdosó zsarátnok: Boldog vagyok, ha magyar lángot látok. Nagy magyar télben picike tüzek, Szikrák, mécsek, lidércek, Mutassatok bár csontváz halmokat Vagy rejtett aranyércet, Csak égjetek, csak melegítsetek ma, Soh'se volt ily szükség a lángotokra! Nagy magyar télben picike tüzek, Jaj, be szétszórva égtek, Királyhágón, Kárpáton, mindenütt! De mondok egyet néktek, Szelíd fények és szilaj vándorlángok: Mit gondoltok: ha összefogóznátok? Nagy magyar télben picike tüzek, Soh'se volt olyan máglya, Mintha most ez a sok-sok titkos láng Összefogna egy láncba...! Az égig, a csillagos égig érne, És minden idegen rongy benne égne!    Sulyok Vince :: Jaj!    >>> Sulyok Vince Jaj! Virágos, véres, szép halottak tereken, apró udvarokban: vizes föld süpped melletekre. Aludjatok e hűs karokban! Szakadnak zászlóink a szélben, kicsorgó könnyeink apadnak és jaj! a forradalmas harcok megharcolatlanok maradnak...    Szőke István Atilla :: Belesimulok...    >>> Szőke István Atilla Belesimulok... Belesimulok a tájba csöndet vigyázva nyáron napsütésben ősszel bőrig ázva tavasszal vígan-vidáman télen hűs lázban szélfútta felhőben csíkos csigaházban átváltozom fűnek-fának vad agyarának szépszárnyú lepkének ágas-bogas ágnak napraforgó leszek szálló párát eszek Pilis bíborából könnyű gúnyát veszek kis dombként heverek út-port felkeverek gombák kalapjára nagy pettyeket verek mint fény-nyaláb állok alkonyatkor szállok földi békességben harmatcseppé válok karomba véve az időt úgy vigyázom őt hogy véle lelkem már örökre összenőtt.    Szőke István Atilla :: Köpenyem az egész világ    >>> Szőke István Atilla Köpenyem az egész világ égnek kékjét beleszőtték szép köpenyem hullámába Hold sugarát ráhímezték színes, szárnyas uszályára Napnak fejét ráfestették aranyszállal tekerintve szirmos szélét odavarrták csillagokkal telehintve alkonypírját igazgatták gyöngyház-gombos gallérjára hajnal-magot vetettek be tündérálmú négy sarkába Isten ujja összefogta kötőjét, min harmatvirág Nap, Hold, csillag, tűz, víz, föld, szél, köpenyem az egész világ

^ °