A levelezőlap is elfogyott ÉVFORDULÓK A Technikai Szünet 25, Z. Lukács Sándor pedig 30 éve a pályán Péter Gyöngyi peter.gyongyi@zalaihirlap.hu Zalaegerszeg - Kettős ju- bileumra készül Z. Lukács Sándor. Faggyas László- val, Fagyival alkotott for- mációja, a Technikai Szü- net 25 éve alakult, ő ma- ga pedig 30 éve lépett először nyilvánosság elé. Huszonöt éve történt: Z. Lukács Sándor vendéglátóipari főiskolára járt, Faggyas László, Fagyi dekoratőrnek tanult, és a két fiatal ugyanabban a budapesti kollégiumban, két egymás melletti szobában lakott: - Én is hallottam a szomszédból átszűrődő gitárzenét, ő is hallotta, hogy peng valami a falon túl, és egyszer csak találkoztunk. Adott volt, hogy együtt zenéljünk - mesélte Sanyi az előzményeket. Először 1986. április 29-én ismerhette meg a közönség a közös muzsikálás eredményét. - A kezdeti időszak, az első három év nagyon intenzív volt, belefért egy Ki mit tud? is, 1988-ban középdöntősök voltunk. Közönségszavazattal lehetett a finisbe jutni, a Nyírség Táncegyüttesre és ránk érkezett a legtöbb voks. Nem volt még mobiltelefon, számítógép, nem lehetett sms-ben vagy interneten szavazni, és mesélték, hogy az egerszegi postán elfogyott az összes levelezőlap, a zrínyis gimnazisták pedig teleragasztották a buszokat plakátokkal, hogy szavazzanak ránk. Erre a "mozgalomra" igen büszke vagyok. Rengeteg meghívásunk volt, bejártuk az országot. Aztán hazaköltöztem Zalaegerszegre, Fagyi pedig Veszprémbe, így nyilván kevesebbet dolgoztunk együtt, de nem oszlottunk fel. - Négy éve játszottunk utoljára, ám a Technikai Szünet egy örökös jó buli, a fiatalságunkat is jelenti. Jó érzéssel tölt el, hogy olyan dalokkal, szövegekkel állhattunk ki, melyek ma is megállják a helyüket. Harcosak voltunk - összegzett a zenésztárs, Fagyi. - Érdekes, hogy az akkori népszerűségünknek köszönhetően a mai napig kapunk e-maileket. Az egerszegi jubileumi koncertre például Békéscsabáról is jönnek... A Technikai Szünet ugyan negyed évszázados, viszont Z. Lukács Sándornak - a "Z" afféle megkülönböztető jelzés, jelenthet zenészt, zalait, zalaegerszegit is... - három évtizeddel ezelőtt volt az első nyilvános fellépése gitártanárával, Lőrincz Kálmánnal. - Tizenhárom éves voltam, amikor apukám megkérdezte, milyen hangszert szeretnék: zongorát vagy gitárt. Mivel a zongorát nehezen toltam volna el a táborokba, a gitár mellett döntöttem. Lőrincz Kálmán pedig a szomszédunk volt - említette Sanyi. - Az első, gimnáziumi zenekarommal, a Reu-ma nevűvel még 16 évesen szerepeltünk a fehérvári dalostalálkozón, ahol több száz nevező közül a negyedikek lettünk. Alighanem akkor pecsételődött meg a sorsom... A zenélést nem tudom csak hobbiként kezelni, de szerencsére elég sok lehetőség van a szereplésre. Amikor nincs, akkor meg ki kell találni valamit... A jubileumok kapcsán sokat gondolkodtam, mi volt a legfontosabb az elmúlt időszakban. Több dolog is eszembe jutott, de a legfontosabb talán az, hogy azok a fiatalok is ismerik a dalaimat, akik még nem is éltek azok megszületésekor, ezeket a nótákat fiatal zenekarok is játsszák, vagyis időtállóak. Fellépek olykor különféle vendéglátóegységekben és játszom Keresztury Dezső verseit, melyeket megzenésítettem: lehet, hogy sokan nem tudják, kinek a költeményét, de együtt éneklik velem... Nagyszínpadra, nagy koncertre nem vágytam sosem, a műfaj maga is személyesebb kontaktust kíván. - Sosem számolta, de több száz dalt írhatott, több formációban muzsikált, muzsikál. A Reu-ma után következett a Technikai Szünet - melynek volt olyan korszaka is, amikor több zenésszel egészült ki a duó -, aztán a Tarhonya Kedélyzenekar jött a sorban, majd a Sanyi és a Sziasztok, a By the Way, a Tea Culpa Takács Eszterrel, illetve a Kriszti és a Magyarucca. Mindemellett verslemezek készítésének is részese volt. A Tarhonya Kedélyzenekarral is járt Ki mit tud?-on, 1993-ban különdíjas volt a csapat, a Tea Culpa pedig a 2005-ös Utcazene Fesztivál első díjasa lett. Gyermekeit is "megfertőzte", 15 éves Levente fia többször játszott a Hevesi Sándor Színházban, Dávid focizik inkább, de kedveli az irodalmat és rapszövegeket ír. Kislánya még csak elsős, de az egerszegi Liszt-iskola zenei tagozatán tanul és már furulyázik... (A képek alatti szöveg: Faggyas László és Z. Lukács Sándor már huszonöt esztendeje alkotja a Technikai Szünetet A duónak az első három év volt a legintenzívebb, a Ki mit tud?-nak köszönhetőn sokan megismerték őket Fotó: Archív JUBILEUMI GÁLA A HÓNAP VÉGÉN A jubileumi gálát április 30-án tartják a zalaegerszegi Keresztury ÁMK-ban, a nagyszabású rendezvény 18 órakor kezdődik Nagy Kálmán festőművész és Németh Miklós grafikusművész közös kiállításmegnyitójával. Ezután kerül színre a Z. Lukács Sándor által írt Az elveszett Napóleon című utcaopera, melyben a Hevesi-színház művészei is közreműködnek, majd Takács Eszter ad műsort, végül a Technikai Szünet lép fel. A közönséget meglepetésvendégek is várják. Sms-ben, e-mailen még nem lehetett szavazni, de a közönség így is aktív volt) (ZALAI HÍRLAP, LXVII. évf., 79. sz., 7. oldal - 2011. április 5., kedd)