Mások rólunk

   Meghittebb kapcsolatban a verssel   >>>
   Wittenbergben nyert díjat a Hangraforgó együttes

 Stifner-Kőháti Dorottya 
Nemrég járta be a hazai sajtót a hír, hogy magyar verssel ünneplik a reformációt Wittenbergben. Miklya Zsolt Limesen égő című versét a Hangraforgó együttes zenésítette meg, s nyerte meg vele az Európai Protestáns Egyházak Közössége által kiírt pályázatot. Pár nappal a március 19-i ünnepi istentiszteletről való hazatérésük után, a friss élmények hatása alatt ültünk le beszélgetni az együttes tagjaival. Ők ketten, F. Sipos Bea és Faggyas László a színpadon kívül is társak. Sokszínű zenei és irodalmi műsoraik a legnemesebb értékeket közvetítik, amelyek versként vagy dallamként, de befészkelik magukat a szívekbe.

   – Ízlelgetem az együttes különleges nevét, és a napraforgó jut eszembe. De gyanítom: inkább irodalmi utalást kell sejtenünk a név mögött.
   Faggyas László: Így van, a hangraforgó Radnóti Miklós szóalkotása. 1944. május 10-én írott, Majális című verse így kezdődik: „A hangraforgó zeng a fű között...” Ezen ő a tölcséres gramofont értette, azokban a háborús időkben is megvolt ugyanis a fiatalok igénye a szórakozásra. Fogták ezt a szerkezetet, kivitték a szabadba, és piknikeztek, és hallgatták a lemezeket. A szó mint a gramofon magyarítása aztán nem vált közismertté, nekünk azonban nagyon megtetszett, hiszen a költészet és a muzsika a mi legfőbb tevékenységünk.
   – S az elmúlt tizennégy évben - 2003 óta létezik az együttes - bevált a név...
   F. Sipos Bea: Sokat tettünk azért, hogy megismerjék, megszeressék. De voltunk már hangfaragó, sőt harangforgató is. [Nevet.]
   – Kezdjük hát az elején: hogyan született a Hangraforgó?
   F. S. B.: Addig is zenéltünk, csak külön-külön. Ifjúkorunkban mindketten jártunk Székesfehérvárra, ahol hosszú éveken át rendezték meg a fiatal dalosok találkozóját. A verséneklők között kezdtük a pályafutásunkat. 2003-ban találkoztak az útjaink, és zenei pályánk is együtt folytatódott.
   F. L.: Én Bea zenéjét megkedvelve jutottam el a versekig. Mindkettőnk zenei világát tudjuk ötvözni az együtt muzsikálásban, így nem kellett kompromisszumot kötnünk.
   – Kortárs vagy klasszikus? Vagy inkább kortárs és klasszikus?
   F. S. B.: Az és az igaz! Nagyon sokféle időszakból válogatunk, és ügyelünk arra, hogy a kortárs költők „hangját” is megkeressük. Volt is ilyen céllal egy fesztivál, amelyet hét éven át működtettünk InternetVers Fesztivál néven. Sok új alkotás született ez idő alatt.
   – Ki a közönsége az énekelt verseknek, mely korosztály tagjai a legfogékonyabbak?
   F. L.: Szerencsére bőven van tapasztalatunk, hiszen olyan műsoraink vannak, amelyek több korosztályt is megszólítanak. Járunk óvodákba, s az idősek korosztálya is nagyon befogadó. A tizenévesekben talán az irodalomórák kötelező verselemzései miatt több az ellenérzés a versek iránt. Úgy vélem: kell egy érési folyamat, amíg az ember meghittebb kapcsolatba kerül a verssel. Ekkor jön a mi szerepünk: erősíteni a befogadást! Ha dallammal társítjuk a sorokat, több érzékszervre tudunk hatni, és dalba öntve jobban tudunk a versnek szolgálni. Az iskolás korosztályt inkább a tananyaghoz kapcsolódó műsorainkkal érjük el.
   – Vannak olyan, telitalálatnak mondható megzenésítések, amelyek összeforrnak a verssel: ha egyszer hallottuk, utána a vers szinte csak azon a dallamon szólal meg a fülünkben. Hogyan zajlik önöknél az alkotás folyamata?
   F. S. B.: Jellemző, hogy a vers nem rögtön „kerül dallamra”. Kiírva napokig hurcoljuk magunkkal, nézegetjük, mondogatjuk, megtaláljuk a versnek azt az egy-egy „hívósorát”, amelyik megindítja a dallamot, aztán abból elindul a többi, és formálódik. Az első alkotásfolyamat magányos dolog, utána pedig együtt még sokáig csiszolódik.
   – A hangszerek mennyire határozzák meg, hogy milyen dallam kerülhet egy versre – korlátoznak, vagy szabadságot adnak?
   F. L.: Szerencsére nagyon sokféle karakterű hangszerünk van. Vannak lantjaink – középkori hangulatot például ezzel lehet teremteni. Mindig az adott vers hangulatát próbáljuk megfogni, sosem akarjuk beszorítani például az időmértékes versformát egy hozzá nem illő, mai, modern kalodába.
   – És a hang...?
   F. S. B.: Ennek a műfajnak ez a korlátja. Hogy tudniillik magunk vagyunk az előadók. A mi hangfekvésünkre, a mi „kezünkre” írjuk a dalokat.
   – Az átlagos zenei képzettségű hallgatóság is együtt énekli majd az előadóval?
   F. S. B.: A hangunkat mindig képezzük, de jó, ha természetesnek találják a hallgatóink. Hiszem, akkor járunk jó úton, ha sok olyan dalunk van, amelyet hallgatni és tovább énekelni is egyszerű. Legfrissebb visszajelzésünk: Ausztráliában egy magyar közösségben a Weöres Sándor-dalainkat tanulják.
   – Díjnyertes daluk Miklya Zsolt versére készült. Mikorra nyúlik vissza az ismeretségük?
   F. L.: Bea említette a hét évig szervezett InternetVers Fesztivált: Zsolt oda több alkalommal is küldött nagyon jó verseket. A személyes kapcsolat egy-két évvel ezelőtt kezdődött, amikor alkotótáborokat szerveztünk. Miklya Zsolt a tábor programjaiban is segített nekünk, ekkortól zenésítettük meg mi is a verseit. A kapcsolat hamarosan barátivá alakult. Elindult A reformáció 500. évfordulójára készülődve című szövegírói pályázaton, és három verse is az első helyen végzett. Szólt, hogy dalok is küldhetők – mindezt öt nappal a határidő előtt tudtuk meg! Egy-egy dalt készítettünk a verseire.
   F. S. B.: Az alkotás lázában égve még arra sem volt időnk, hogy felvegyük a dalokat, így csak kottaként küldtük be. Ezután eltelt némi idő, majd jött a hír, hogy a Limesen égő című versére írt dalunk a kategória első helyezettje lett. Azért is nagy öröm volt ez, mert megvalósult az, hogy nemcsak a személyesen interpretált dal állja meg a helyét, hanem a kottaként lejegyzett dallam is elő tud bújni, élni kezd, akkor is, ha nem magyar anyanyelvű emberek találkoznak vele. Amíg nézegettük a verset, azt képzeltük el: szép himnikusnak, könnyen átvehetőnek, énekelhetőnek kell lennie. De ez a vers egy dialogikus, tépelődő, belső vívódással teli mű, s tegyük hozzá: egy Pilinszky-versre reflektál! Ezért másmilyen, „intimebb” dallamot igényelt.
   – Miután értesültek az eredményről, indultak is Wittenbergbe?
   F. S. B.: Nem egészen, 2015 őszén zajlott ugyanis az eredményhirdetés, majd csak idén március 19-én került sor a díjátadóra és az ünnepi istentiszteletre, ahol előadtuk a dalt. Természetesen a jubileumi évre vártak a szervezők.
   – Milyen élményeket szereztek a „reformáció fővárosában”, Luther Márton Wittenbergjében?
   F. S. B.: Csodálatos atmoszférájú kisváros, a templom is gyönyörű! Ilyen falak között az ember is szebben énekel... Annak ellenére, hogy a gyülekezet nem értette a magyar szöveget, azt éreztük: meg tudott szólalni a vers. Nagyon nagy élmény volt!
   F. L.: Magyar költők magyar verseit csak az anyanyelvi hallgatók értik. De ha zeneként tud megszólalni, akkor azokhoz is eljut, akik nem értik a szöveget. Jó visszajelzés volt, hogy többen mondták nekünk: „Nagyon szép volt a zene.” Jó volt énekelni ezt a dalt ott. Maga a város egyébként óriási készülődésben van.
   – Furcsa volt, hogy a templomban nem tapsolnak önöknek?
   F. S. B.: Más persze egy koncert jellegű előadás, de máskor is szoktunk templomban énekelni, ezúttal a vasárnapi istentisztelet részeként adtuk elő a dalt. Felemelő volt. Előző este díszvacsorán ismerkedhettek meg a résztvevők egymással és a zsűri tagjaival. Ott mutattuk be először Miklya Zsolt versét, és megtanultuk egymás dalait is. Ekkor adták át az oklevelet is.
   – Gyakran énekelik a vallásos költészet remekeit. Milyen az istenes versekhez való kötődésük?
   F. S. B.: Sok éneket szólaltatunk meg a régi korokból, Tinódi Lantos Sebestyéntől kezdve. Nagyon szeretjük az énekek üzenetét és dallamvilágát, s mint kulturális értékközvetítők felekezeti hovatartozás nélkül adjuk elő az Istenhez fordulás költeményeit. A Szent István-, Szent László-énekek is ezt a lelkiséget, az Isten felé fordulást fogalmazzák meg, de szép protestáns énekek is részei a repertoárunknak.
   – Milyen motivációt jelent ez a siker a pályájukon?
   F. L.: Minden alkotó embernek fontos, hogy még ereje teljében elismerést kapjon. Az utóbbi években szép eredményeink voltak. Az a fajta megerősítés, hogy a zenénk mások számára is – igazán értő fülek számára, mint ez a zsűri is, amelyben karnagyok voltak – értéket képvisel, nagyon-nagyon jólesik.
   – Evangélikus közösségeink meghívhatják önöket?
   F. L.: Igen, nagy örömmel megyünk! Sok más éneket is szívesen társítunk a műsorunkhoz, például a Reményik-versekre írt dalainkat is elvisszük.


   (EVANGÉLIKUS ÉLET, 82. évf., 19. sz., 16-17. oldal – 2017. május 14.)   




Írások, cikkek

    Meghittebb kapcsolatban a verssel  
       EVANGÉLIKUS ÉLET, 2017. május

    Talpalatnyi haza Sydney-ben
       KISALFÖLD, 2017. január

    Nekünk nem szabad feledNI
       GYŐRI SZALON, 2016. október

    Zenével a versek szolgálatában
       KISALFÖLD, 2016. szeptember

    A Hangraforgó
       GYŐRI SZALON, 2016. szeptember

    Magyar táj, magyar ecsettel
       GYŐRI SZALON, 2015. december

    Jó volna szólni szebben
       GYŐRI SZALON, 2015. november

    Magyar sors a sorsom
       GYŐRI SZALON, 2015. október

    Viadalhelyeken véressen, sebessen
       GYŐRI SZALON, 2015. június

    Oly korban éltem
       GYŐRI SZALON, 2015. május

    A hangraforgó zeng a fű között
       GYŐRI SZALON, 2015. április

    Most szép lenni katonának
       GYŐRI SZALON, 2015. március

    Te csak virág légy, drága csecsebecs...
       GYŐRI SZALON, 2015. február

    Hozzád kiáltunk, Uram!
       GYŐRI SZALON, 2015. január

    Oly korban éltem én
       GYŐRI SZALON, 2014. december

    Humor a költészetben, költészet a humorban
       GYŐRI SZALON, 2014. december

    A mindenséget vágyom versbe venni
       GYŐRI SZALON, 2014. november

    Oláhné Borzován Edit írása
       2014. április

    Az énekelt versek (fél)napja
       KISALFÖLD, 2011. április

    Ötszáz évnyi magyar költészet verseivel tisztelegnek
       GYŐRI KÖZÉLET, 2011. március

    Az énekelt vers nagy erő
       KISALFÖLD, 2011. január

    És a vers kiszabadul a fehér koporsóból
       GYŐRI KÖZÉLET, 2009. október

    Az ígéret betartatott
       MÉCSVILÁG, 2004. július